SÁMSON BUKÁSA

A mértékletesség és önfegyelem gondolatának fényében olvassuk el Sámson történetét (amennyire időnk engedi) Bírák 13–16. fejezeteiben! Sámson élete rengeteg komoly tanulsággal szolgál. Szomorú, hogy azt az embert, aki Istentől oly sok ajándékot és ígéretet kapott, milyen könnyű volt tévútra vezetni!

„A veszedelem idején Sámsonnak is rendelkezésére állt az az erőforrás, mint amihez József fordult. Tetszése szerint választhatott jó és rossz között. Ám ahelyett, hogy belekapaszkodott volna Isten erejébe, teljesen kiszolgáltatta magát természete vad szenvedélyének. Gondolkodásmódja elferdült, erkölcse megromlott. Isten olyan tisztségre hívta el, ami nagy felelősséggel, megbecsüléssel és hasznossággal járt; de a kormányzás elsajátításához először meg kellett volna tanulnia Isten törvényének engedelmeskedni. József erkölcsileg szabad volt. Előtte volt a jó és a rossz is. Választhatta a tisztaság, a szentség és a tisztesség ösvényét, de léphetett volna a züllés és az erkölcstelenség útjára is. A jó utat választotta, amit Isten helyeselt. Sámson hasonló kísértések között, amelyeket egyébként ő maga idézett elő, szabad folyást engedett szenvedélyének. Az ösvény, amire rálépett, szégyenbe, tragédiába és halálba vitte. Milyen kirívó a különbség József és Sámson története között" (Ellen G. White: SDA Bible Commentary. 2. köt. 1007. o.)!

Olvassuk el Bír 13:24-25 verseit! Sámson történetét ismerve milyen fontos üzenetet és figyelmeztetést találunk itt?

Fogadalma ellenére Sámson hagyta, hogy szenvedélye és vágyai legyőzzenek minden jót. Ugyan kinek ne lettek volna hasonló harcai? A nagy küzdelem nem jelképes csupán: Krisztus és Sátán küzdelmét mutatja be, de nemcsak valamiféle mennybéli háborúként, hanem úgy, mint ami minden emberben is dúl. Krisztus mindenki számára kikövezte a győzelemhez vezető utat, ám a háború, ami testünkért és lelkünkért folyik, valóban dúlja testünket, lelkünket. Igaz, Krisztus mindannyiunkért győzött, nekünk azonban állandóan választanunk kell, hogy igényt tartunk-e győzelmére; döntéseinkkel pedig mi állunk a nagy küzdelemben vagy az egyik, vagy a másik oldalra.

Hogyan tapasztaljuk testünkben és lelkünkben a nagy küzdelem valóságát? Milyen döntéseket hozunk? Mit árulnak el döntéseink arról, hogy valójában melyik oldalon állunk?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: