TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Nem csak az igazság prédikálásával és a keresztény irodalom terjesztésével kell Istenről bizonyságot tenni. Tartsuk emlékezetünkben, hogy a krisztusi élet a legerősebb érv, ami a kereszténység mellett felhozható. Sokkal több kárt okoz a világon az a keresztény, akinek gyenge a jelleme, mint a hasonló jellemű, de nem hívő ember" (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 9. köt. 21. o.).

„A kereszténység jelvénye nem külső jel: nem kereszt, sem korona, hanem az Isten és az ember közötti egység megmutatkozása. Isten kegyelmének jellemünk átalakulásában megnyilvánuló erejével kell meggyőzni a világot arról, hogy Isten a világ Megváltójaként küldte el Fiát. Semmi másnak nincs olyan nagy hatása az ember lelkére, mint az önzetlen élet befolyásának. Az evangélium ügye mellett a legnagyobb érv egy szerető és szeretetre méltó keresztény" (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 470. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Beszéljük meg a csoportban vasárnapi tanulmányunk kérdését arról, hogyan mutatta be nekünk jóságát Isten!

2. Milyen gyakorlati módon tudnánk bemutatni Isten jóságát egyénileg, illetve gyülekezeti szinten? Vajon tesz-e jót gyülekezetünk a környezetében? Sajnálnák-e szomszédságában, ha gyülekezetünk elköltözne?

3. A Biblia azt mondja, hogy Isten törvénye jó, és ezzel mi is tisztában vagyunk. Azonban hogyan lehet rossz fényben feltüntetni Isten törvényét, és ez milyen szomorú következményekkel jár?

4. Gondolkodjunk egy kicsit a következő ősrégi filozófiai kérdésen: azért tartunk jónak valamit, mert Isten jónak mondja azt, vagy Isten azért tart valamit jónak, mert az már eleve jó?

5. A csoportban beszélgessünk Lk 18:18-19 verseiről! Mire tanított Jézus? Hogyan értelmezzük szavait?

6. Váljon a csoportunk kétfelé. Az egyik fél érveljen amellett, hogy alapjában véve az ember szíve mélyén jó. A többiek véleménye legyen az, hogy az ember alapjában véve gonosz. Igyekezzük véleményünket inkább a világban tapasztaltak alapján alátámasztani; most ne a Bibliára hivatkozzunk!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: