A SZÜKSÉGES TÜRELEM (Efézus 4:1-2)

Olvassuk el Ef 4:1-2 verseit! Nézzük meg, Pál felsorolásában mi kell ahhoz, hogy úgy járjunk, „mint illik" az Úr előtt? A hosszútűrés is a felsorolt tulajdonságok között található. Hogyan függ össze a többi jellemvonással? Miként hatnak egymásra ezek?

A gyülekezet származásuk és kultúrájuk tekintetében is különböző emberekből áll, akik ráadásul a lelki érettség kérdésében is más lépcsőfokokon helyezkednek el. Szükség van türelemre ahhoz, hogy a sok különbség közepette ki tudjunk jönni egymással. Az „erősek" számára kísértést jelenthet, hogy türelmetlenül viszonyuljanak a hitben gyengébbekhez, pedig tudásuk jelenlegi szintjére ők is hosszú évek alatt jutottak el. Sok esetben mégsem hajlandóak kivárni, míg „erőtlenebb" testvéreik utolérik őket ismeretben és megértésben.

Mit tanácsol Pál, hogyan bánjunk azokkal, akiknek esetleg még nem elég erős a hite? Róm 14:1; 15:1

Türelmet gyakorolni a gyülekezetben – az egy dolog. Viszont mi a helyzet a béketűréssel otthon? Mi minden hoz ki a béketűrésünkből a családtagjaink között? Meddig imádkozzunk azokért a rokonainkért, akik nem hisznek? Van olyan ismerősünk, akinek hosszú évekig kellett imádkoznia valakiért a szerettei közül, mire az a szívébe fogadta az Urat? Milyen gyakorlati módszerek segítségével válhatunk türelmesebbé családunk körében? Miért annyira fontos meghalni az énnek (ebben az esetben is)?

Amennyiben türelmesek tudunk maradni otthon azokkal, akikkel együtt élünk, valószínűleg másokkal is türelmesek leszünk.

Gondoljunk arra, hogy milyen türelmes velünk az Úr! Mennyivel tanúsíthatunk nagyobb béketűrést mások iránt, ha erről nem feledkezünk meg? Vajon mire számíthatnánk, ha az Úr úgy bánna velünk, ahogyan az emberek bánnak egymással?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: