„Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat" (Mt 5:23-24). Milyen alapelvre tanít itt Jézus? Miért olyan nehéz ezt az életünkben megvalósítani?

Jézus kétségtelenül komolyabban veszi másokhoz fűződő kapcsolatainkat, mint mi magunk. Nem ritka, hogy gyülekezeti tagok viszonyát évekig keserűség és harag mérgezi. Képzeljük csak el, mennyire más volna az élet, ha mindannyian követnénk Jézus tanácsát!

Isten gyermekeinek melyik jellemvonásáról olvasunk Mt 5:9 versében? Mit jelent ez?

Magyarázzuk el mindhárom módját annak, hogyan viszonyuljunk gyülekezeti testvéreinkhez Kol 3:13-15 versei alapján!

Figyeljük meg a keresztény jóság folyamát: „A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató" (Jak 3:17). Milyen lehetne gyülekezetünk, ha hagynánk, hogy a Szentlélek ápolja ezeket a jó tulajdonságokat közösségünkben? Mi az, ami észrevehetően hiányozna a gyülekezetből?

Gondoljunk vissza legutóbbi nézeteltérésünkre valamelyik hittestvérünkkel! Vajon a Máté evangéliuma 5. fejezetében feljegyzett krisztusi tanítás szerint jártunk el? Elemezzük annak okait, hogy miért választottuk a „könnyű" utat a másik helyett, amelyikhez alázat és önmegtagadás szükséges! Hogyan tanulhatnánk meg azt tenni, amit Jézus elvár hasonló helyzetekben?