A LÉLEK GYÜMÖLCSE: SZERETET

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Máté 5:43-48; 7:12; 22:39;

Lukács 10:25-37; 1Korinthus 13:4-7

„Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet" (1Kor 13:13).

Nem véletlenül a szeretet az első szó a jellemvonások felsorolásában, amelyet Pál azért állított össze, hogy a Lélek gyümölcsét bemutassa. A szeretet a legkiemelkedőbb keresztény erény, mivel ez Isten legjellemzőbb tulajdonsága. A szeretet késztette Istent az ember megteremtésére, az élet fenntartására, önmaga bemutatására, és arra, hogy megváltásunkért odaadja egyetlen Fiát.

János nagyon tisztán és egyszerűen fogalmaz: „Az Isten szeretet" (1Jn 4:16). Mivel Isten jellemének középpontjában a szeretet áll, a szeretetnek számunkra is meghatározó jelentőséggel kell bírnia. „Aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne" (16. vers).

A szó jelentése, sajnos, túlságosan elsekélyesedett a modern világban. Szeretjük a kedvenc ételünket, szeretjük a kutyánkat. Ez a fajta „szeretet" azonban távolról sem üti meg az isteni mércét (lásd 1Korinthus 13. fejezete). Isten szeretete egészen más; olyasvalami, ami hatással van teljes létünkre, életformánkra és kapcsolatainkra. A szeretet összetevői egységet alkotnak, nem pedig listának kell elképzelnünk, amiből tetszés szerint válogathatunk. Ahogyan a héten látni fogjuk – az igazi szeretet nem így működik.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: