„ÉS HA GYÜMÖLCSÖT TEREM, JÓ; HA PEDIG NEM…"(Lukács 13:9)

1730 és 1745 között vallási megújulás hulláma söpört végig Észak-Amerika keleti partvidékén. A Nagy Ébredésként ismert mozgalom egyik vezető személyisége Jonathan Edwards volt. Az 1741 júliusában elmondott „Bűnösök a haragvó Isten kezében" című prédikációja némelyek számára a zord, kegyetlen és fanatikus kereszténység szimbólumává vált. Kemény szavai azonban valós képet festenek a bűn rettenetes súlyáról, hűen tükrözik Isten hozzáállását a bűnhöz, és hirdetik az ítélet eljövetelének bizonyosságát.

Olvassuk el Jn 15:1-10 verseit! Miféle ellentétet tár elénk Jézus a gyümölcsterméssel kapcsolatban?

Jézus egyrészt biztosít: ha benne maradunk, sok gyümölcsöt termünk, ami a megváltás következménye. Tehát, ha benne maradunk, hit által bizonyosak lehetünk üdvösségünk felől az érdemünknek tulajdonított isteni igazság miatt. Ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogyha nem maradunk benne, nem tudunk gyümölcsöt teremni, és mindaz, aki nem terem gyümölcsöt, elszárad, majd a tűzbe vettetik (lásd 2Pt 3:10).

Milyen tanulságot hordoz számunkra Lk 13:7-9 igeszakaszának példázata?

Nem szabad arra a következtetésre jutnunk, hogy a gyümölcs termése üdvösségünk záloga, hiszen az ugyanaz lenne, mintha cselekedeteink által szeretnénk üdvözülni. Nem a gyümölcs termése vált meg; az csupán az üdvösség tényének bizonyítéka, amit Jézusban már elnyertünk, belé vetett hitünk által. A gyümölcstermés az üdvösség egyfajta megnyilvánulása, nem pedig megszerzésének eszköze. Életbevágóan fontos, hogy értsük a különbséget, különben előbb-utóbb magunknak tulajdonítjuk a csodálatos gyümölcsöt, és felfuvalkodottá válunk miatta, vagy pedig lemondunk róla, mert úgy gondoljuk, termésünk rettenetesen gyenge.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2010. 1. negyedév

A Lélek gyümölcse

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: