„És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül. De aki mindvégig állhatatos marad, az idvezül" (Mt 24:12-13).

„Isten kiválasztott egy népet az utolsó időkben, amelyet törvénye letéteményesévé tett. E népnek mindig is nehéz feladatokat kell elvégeznie. 'Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magokat, holott nem azok, és hazugnak találtad őket; és terhet viseltél, és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál és nem fáradtál el' (Jel 2:2-3). Kitartó szorgalomra és állandó küzdelemre van szükség ahhoz, hogy a gonoszt távol tartsuk a gyülekezetektől. Szigorú, részrehajlást nem tűrő fegyelmet kell gyakorolni, mert néhányan, akikben a vallásosság látszata megvan, igyekeznek mások hitét aláásni, és elsősorban saját maguk felmagasztalására törekszenek.

Az Olajfák hegyén az Úr Jézus egyértelműen kijelentette: 'mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül'. Arra a csoportra utal itt, akik a lelkiség magas fokáról estek alá. Az ilyen kijelentések hallatán komolyan vizsgáljuk meg a szívünket! Hol van a lelkesedés, az Isten iránti tisztelet, ami annak az igazságnak a nagyságához méltó, amiben állítólag hiszünk? A világ és néhány kedvenc bűn szeretete elszakítja a szívet attól, hogy kedvét lelje az imádkozásban és a szent dolgokon való elmélkedésben. A vallási szertartások formális körét gyakorolják, de hol van a Jézus iránti szeretet? A lelkiség szinte kihal. Vajon állandósul ez a zsibbadtság, ez a szomorú hanyatlás? Vajon az igazság lámpásában elalszik a fény, elsötétül, mert a kegyelem olaja nem táplálja már?…

Az önteltség és az önzés kiöli a lelki életet. Az emberek nagyra tartják magukat, önmagukról beszélnek. Ó, bárcsak meghalna az én! 'Naponként halál révén állok' – mondta Pál apostol. Ha a büszke, kérkedő önteltség és önigazultság hatja át az embert, Jézusnak nem marad benne hely, csak hátrébb tolják, miközben az én fontossága egyre dagad szemükben, míg lelkük templomát egészen betölti. Ez az oka annak, hogy az Úr olyan keveset tehet értünk. Ha erőfeszítéseinket segítené, az eszköz minden dicsőséget saját eszességének, bölcsességének, képességeinek tulajdonítana, önmagának gratulálna, mint ahogy a farizeus tette… Amikor az ember Krisztusban elrejti önmagát, énje nem kerül a felszínre olyan gyakran…

Csak akkor tudunk igazán eredményesen és összhangban dolgozni, ha a Mester parancsait figyelmesen végrehajtjuk, anélkül, hogy saját bélyegünket, kézjegyünket hagynánk a munkán. 'Tartsatok össze! Tartsatok össze!' – mondta az angyal" (Ellen G. White: 5Testimonies. 538–539. o.).