Hosszú idő után egy új nemzedék támadt, amely készen állt arra, hogy háta mögött hagyva a pusztaságot, végre otthonra találjon, amit sajátjának nevezhet. Egyesek azonban túlzottan csak a letelepedésre figyeltek.
Olvassuk el 4Móz 32:1-5 verseit! Mi történt itt? Miért hozakodtak elő kérésükkel e férfiak?
4Móz 32:6-15 verseiben olvashatjuk Mózes válaszát. Egyáltalán nem örült, sőt bűnnek tartotta tettüket. Ahhoz hasonlította, mint amikor még az előző alkalommal álltak meg a határon, a Jordánon való átkelés előtt. A különbség csak annyi, hogy ezúttal más volt az indokuk. Először egyszerűen megrémültek a föld lakóitól, és nem bíztak az Úrban annyira, hogy át mertek volna kelni a folyón. Ekkor azonban más volt a helyzet. Nem féltek bemenni a földre, viszont jobban tetszett nekik az a hely, ahol voltak, és ott akartak maradni.
Hogyan válaszoltak Rúben és Gád törzsének vezetői, és Mózes mit felelt nekik? 4Móz 32:16-42
Rúben és Gád törzsének válasza azt mutatta, készek megtenni kötelességüket népük többi tagjáért. Tehát, bármennyire is szerették volna azt a földet, ami már az övék lett, nem akartak önzőnek bizonyulni. Rabul ejtette őket, amit már birtokoltak, mégis mindent meg akartak tenni azért, hogy a többi izraelita is megkapja saját örökrészét, mielőtt letelepednek és élvezik a sajátjukat.
Mivel Mózes látta hajlandóságukat – bár figyelmeztette őket, hogy „bűnötöknek büntetése utolér benneteket" (23. vers) –, szavukon fogta őket, és elfogadta a meghatározott feltételeket.
Gondoljuk át, hogyan viszonyulunk a gyülekezet egészéhez! Hasonlítsuk össze, mennyit igyekszünk adni a közösségnek, és mennyit kapunk? Mit tudhatunk meg a válaszunkból önmagunkról? Előfordulhat-e olyan élethelyzet, amikor többet kell elfogadnunk, mint amennyit adni tudunk?
Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!