Erkölcstelenség a határon

SZOMBAT DÉLUTÁN

E heti tanulmányunk: 4Mózes 25, 31; 5Mózes 21:10-14;

1Korinthus 10:1-14; Jelenések 2:14

„Se pedig ne paráználkodjunk mint azok közül paráználkodtak némelyek, és elestek egy napon huszonháromezren" (1Kor 10:8).

Itt is újra ugyanazt látjuk, amit már oly sokszor Mózes negyedik könyvében: A nép, amelyet oly egyértelműen és hatalmasan vezetett az Úr, továbbra is rossz döntéseket hoz, hitének hiányát bizonyítva, és még mindig a legbotrányosabb módon szegül szembe Isten akaratával. Isten kezdettől fogva be akarta vinni őket az Ígéret Földjére, ők viszont tetteikkel és döntéseikkel újra meg újra megnehezítették a tervet.

Nem kérdés azonban, hogy Isten mindent felülmúló gondviselése akkor is győzelemre jutott, és esetünkben is így lesz ez. Ahogy egykor szövetséges népét végül bevitte az Ígéret Földjére, ezt velünk is megteszi majd. Mennyivel jobb tehát, ha együttműködünk vele, és nem akarata ellen dolgozunk!

Ezen a héten az ótestamentumi történelem egyik legnagyobb hitszegését követjük nyomon, a Sittimben megesett hitehagyást. Bár több ezer évvel ezelőtt történt, a miénktől gyökeresen eltérő kultúrában és környezetben, a lelki párhuzamok mégis fellelhetők, amelyeknek hangos figyelmeztetőként kell szólniuk Istennek az Ígéret Földje határán álló egyháza számára.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: