Mivel az Ézsautól származó Edom népe nem engedte át a határain Izráelt, meg kellett kerülniük az országot (lásd 4Móz 20:14-21). Az edomiták uralták ugyanis a Holt-tenger déli partjától az Akabai-öbölig húzódó területet.

Olvassuk el 4Móz 21:1-5 verseit! Mire panaszkodott a nép? Gondoljuk végig, mi minden történt velük, és mi mindenen mentek keresztül! Vajon nem jogosan zúgolódtak?

Bármennyire is azt gondolták, hogy okkal panaszkodnak, az Úr nyilvánvalóan nem értett egyet ezzel. Hiszen vándorlásuk minden napján kegyelmének csodája tartotta életben őket. A sivatagban mindig volt vizük; kenyerük, az angyalok eledele (Zsolt 78:25) a mennyből szállt alá; békességet és biztonságot élveztek az árnyat adó felhő alatt nappal, a tűzoszlop mellett éjszaka. Soraikban nem volt beteg, lábuk nem dagadt meg a hosszú vándorlás alatt és ruházatuk „le nem kopott" róluk (5Móz 8:3-4; Zsolt 105:37). Kétségtelen, hogy megvoltak a küzdelmeik, problémáik, félelmeik, mint ahogy nekünk is; mivel azonban főleg a gondokra összpontosítottak, elfeledkeztek Isten áldásairól, amelyeket oly hosszú időn keresztül élvezhettek. Talán éppen az volt a bajuk, hogy Isten kegyelmét, irgalmát és gondoskodását olyannyira megszokva, mindezeket teljesen természetesnek kezdték tartani. Pedig ha az ember valamit magától értetődőnek, adottnak vesz, akkor könnyen előfordulhat, hogy már nem is értékeli!

Mennyi mindent veszünk természetesnek az életünkben? Miért olyan balga dolog ez?

Az egyetlen gyógyír, ha naponta megköszönjük az Úrnak mindazt, amit nekünk adott. Ezért olyan fontos a hálaadás! Nem Istennek van szüksége a hálánkra, hanem számunkra lényeges, hogy teljes szívből köszönetet mondjunk az Úrnak, mert akkor nem tévesztjük szem elől azt, amiért hálával tartozunk neki.

Fogalmazzuk meg saját hálaadó zsoltárunkat! Írjunk bele mindent, amiért köszönettel tartozunk! Képzeljük el, hogy egy nap el kell majd énekelnünk. Hogyan segít ez abban, hogy ne essünk a hálátlanság bűnébe, és azokba a veszélyes csapdákba, amelyek abból következnek?