Az ókorban Izráel egyik legszélsőségesebb állásfoglalása az idegenekhez való viszonyuk volt – mindazokhoz, akik származás szerint nem hozzájuk tartoztak, nem az ő hitüket vallották.

Milyen határozott parancsot kapott az izraeliták második nemzedéke a Kánaánban való letelepedés előtt? 4Móz 15:14-16 Hogyan jelenik meg az Újszövetségben is ez az elv? Gal 3:26-29; Kol 3:11

Az „idegen" vagy „jövevény" kifejezés azokra vonatkozott, akik letelepedtek az izraeliták között, elfogadták hitüket, illetve, ha férfiakról volt szó, körül is metélkedtek. Őket ugyanolyan bánásmód és szeretet illette meg, mintha izraeliták lettek volna. „Egy törvényetek legyen, és egy szabályotok néktek és a jövevénynek, amely közöttetek lakik" (4Móz 15:16). Ez az igazi befogadó lelkület!

Az első templom felszentelő imádságában mit kért Salamon az Úrtól az idegenekre vonatkozóan (1Kir 8:41-43)? Mit írt Ézsaiás az idegenekről, akik a templomban akarták Istent imádni (Ézs 56:6-7)?

Ha belegondolunk, miért hívta el Isten a népét, és adta nekik az Ígéret Földjét, valóban érthető! Izráelnek meg kellett őriznie megkülönböztető tanításait és igazságait, azokat a tanításokat és igazságokat, amelyek Isten különleges képviselőivé tették őket a pogány világ előtt. Ugyanakkor nyitottan és befogadó lelkülettel kellett volna fordulniuk a pogányok felé, akik meg akarták ismerni Istent, hogy követhessék.

Egyházunknak sok vonatkozásban ugyanezt kell tennie. Sajátos igazságokat kell tanítanunk a világnak, amelyeket őrizni és védelmezni kell, ugyanakkor készségesen fel kell karolnunk azokat, akik meg akarják ismerni az Urat, és mai üzenetét.

Miért könnyű kiközösítően, ítélkezve, kárhoztatva viszonyulni azokhoz, akik nem úgy gondolkodnak, mint mi? Hogyan kerülhetjük el ezt a magatartásformát, méghozzá úgy, hogy közben megőrizzük az Úrtól ránk bízott igazságokat?