Amikor Mózes a pitvarban lévő oltár felszentelésére elkülönített 12 nap után belépett a szentélybe, feltételezhetjük, hogy a szentek szentjében sötét volt. Akkor az Úr azt az utasítást adta, hogy Áron gyújtsa meg a „gyertyatartó" mind a hét mécsesét. A gyertyatartó héber neve a menóra, ami az or, vagyis „fény" szóból ered (4Móz 8:1-4).

A menóra (vagy gyertyatartó) fő ága és hat mellékága (három-három mindkét oldalán) egy talentumnyi aranyból készült, és egy stilizált mandulaág formájára mintázták (2Móz 25:31-40). Az ágak tetején nyugvó mécsesekhez napjában kétszer, reggel és este járult a pap (2Móz 30:7-8), hogy „a tiszta arany gyertyatartóra rakja fel a mécseket; az Úr előtt legyenek szüntelen" (3Móz 24:4; az író kiemelése).

A menóra jelképe által közvetített üzenetből mit értünk meg az alábbi igék alapján?

Zak 4:1-6, 11-14; Jel 4:2, 5; 11:4

Zakariás látomásából arra következtethetünk, hogy a gyertyatartó mécseseibe töltött, és az égéshez szükséges olaj Isten Lelkét jelképezi (Zak 4:5-6). A mandula szó héber megfelelője (Jer 1:11-12) azt is jelenti: „vigyázni", „virrasztani", „felébreszteni". A mandulafát egyébként is „ébresztő" vagy „vigyázó fának" nevezték, mert tavasszal ez a fa „ébred fel" és borul virágba elsőként. János a mennyei szentélyről szóló látomásában is látja a királyi szék előtt világítani a hétágú gyertyatartó mécseseit, amelyekre úgy utalt, mint „Isten hét Lelkére". János így kívánta érzékeltetni, milyen sokféle formában nyilvánul meg a Szentlélek munkája.

A pusztában vándorló népet állandó jelenlétéről biztosította az Úr a szent sátor első helyiségében és a másodikban is.

Hogyan mutatta már meg jelenlétét az Úr az életünkben? Emlékezzünk vissza olyan esetekre, amikor egyértelműen és különleges módon éreztük Isten közelségét! Hogyan segít ezeknek a tapasztalatoknak a felelevenítése erősnek maradni akkor is, amikor félelem és sötétség vesz körül? Lásd Zsoltár 23!