IGAZSÁG ÉS HAZUGSÁGOK

Az ókori görögök óta terjedt el egy nézet, miszerint az igazság viszonylagos, és nincsenek abszolút értékek. Sőt, az emberek egyáltalán nem ismernek olyan, mindenen felül álló, tökéletes mércét, ami vezetné őket és cselekedeteiket. Lényegében magukra vannak hagyva annak eldöntésében, hogy mi igaz és hamis, mi jó és rossz, illetve mi erkölcsös és erkölcstelen. Tulajdonképpen ezt nevezzük relativizmusnak, és noha megjelenési formái eltérőek, alapvető mondanivalója ugyanaz: e nézet szerint mi magunk döntünk a fenti kérdésekben; megpróbáljuk a lehető legjobbat tenni, figyelembe véve kultúránkat, közösségünket, valamint hagyományainkat.

Jn 14:6 versében mit mond Jézus az igazságról?

Nyilvánvaló, hogy Jézus nem fogadja el az igazság viszonylagosságának gondolatát. A lehető legegyértelműbb szavakkal mutat rá az abszolút igazság valóságára, ami benne ölt testet.

Mit tanít János az igazságról? 1Jn 2:4, 21; 3:19; 4:6; 5:20

János tudja, hogy vannak feltétlen értékek; sőt, nyilvánvalóvá teszi azt is, hogy az igazság és a hazugság éles ellentétben áll egymással, noha a relativista szemléletek igyekeznek elmosni ezt a határvonalat. Van feltétlen igazság: Isten, Jézus és a Szentlélek az. Aki pedig alaptalan állításokat tesz, aki csak hirdeti a szeretetet, de nem tartja meg a parancsolatokat, és tagadja, hogy Jézus a Krisztus, az hazug. Ezzel szemben az őszinte keresztények ismerik és szeretik az igazságot, és az igazsághoz tartoznak. Az igazsághoz, amit megértünk és gyakorolunk is.

Nem kérdés, hogy a Biblia szerint létezik feltétlen igazság. Vajon mindenben feltétlen? Nem befolyásolják-e képlékeny, személyes, kulturális és változó dolgok? Hogyan tanulhatunk meg különbséget tenni az abszolút és a változatlan, illetve a körülményektől függően változó és a viszonylagos dolgok között?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: