A héten a tanulmányunk tárgyát képező igeszakaszt 1Jn 3:1 verse vezeti be, ami az Atya – gyermek kapcsolat következményeiről és az ezzel járó felelősségről szól. Az Istennel való kapcsolatuk következtében a hívők tiszta életet élnek, mert nincsenek a bűn uralma alatt (3-10. versek). Bár előbb azt emeli ki, hogy látni fogjuk Őt, és hasonlók leszünk hozzá.

Mivel tudjuk, hogy már Isten gyermekei vagyunk, azt is tudjuk, hogy a jövőnk még nagyszerűbb lesz, ha ezt most nem is értjük egészen. Örömmel, bizalommal és csodálattal kellene eltöltenie bennünket már pusztán annak a tudatnak is, hogy látni fogjuk az Urat és hasonlatosak leszünk hozzá.

Mi a különbség aközött, hogy Sátán és Éva Istenhez kívánt hasonlóvá lenni (1Móz 3:5; Ézs 14:14; Ez 28:2), illetve aközött, amit 1Jn 3:2 versében Isten megígért: hasonlók leszünk hozzá?

Sátán a hatalomban akart Istenhez hasonlóvá lenni, és talán a teremtmények imádatát is áhította. Arra azonban, hogy Isten jellemét magáévá tegye, úgy tűnik, nem érzett késztetést. Vágya nem mélyítette el az Istennel való kapcsolatát, ellenkezőleg, megtörte és elrontotta azt.

Noha a keresztények Istenhez hasonlóvá lesznek, nem akarnak Isten helyébe lépni. A mások iránti szeretetben, az önzetlen szolgálatban, a gondolat tisztaságának és a cselekedetek igazságának megnyilatkozásában akarnak hozzá hasonlítani. Tisztelik a Teremtő és a teremtmény közti különbséget, és nem akarják eltörölni azt. Számukra a szeretet, és nem a hatalom a kérdés. Ahogy Jézus bemutatta, az Istenhez való hasonlóság azt jelenti, hogy teljesen és önzetlenül odaszánjuk magunkat mások javára. Jézus azért jött, hogy bemutassa nekünk, milyen az Atya. „Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és mégsem ismertél meg engem, Filep? aki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?" (Jn 14:9).

Gondoljunk csak bele, mennyire elképesztően ellentétes Jézus és Sátán jelleme! Míg Sátán, teremtett lényként – kizárólag személyes és önző megfontolásból – olyan tisztségre vágyott, amely nem illette meg, Jézus, a Teremtő – tekintettel mások javára – „megüresítette önmagát" (Fil 2:7, új prot. ford.). Természetes hajlamaink kihez tesznek hasonlóvá? Krisztushoz vagy Sátánhoz? Ha az utóbbihoz, hogyan tudunk megváltozni?