AZ ÚJ PARANCSOLAT (1JÁNOS 2:7-8)

Miután hangsúlyozta a parancsolatok megtartásának fontosságát (1Jn 2:3-4), János a 7. és a 8. versben bevezeti az „új parancsolat" fogalmát. Mi ez az „új parancsolat"? A választ Jn 13:34 versében találjuk, ahol szintén szerepel ez a kifejezés.

Olvassuk el János evangéliumának 13. fejezetét! A szövegösszefüggés alapján mit tudhatunk meg az új parancsolatról?

Miután megmutatta tanítványainak, mit jelent szolgálni, tudniillik leereszkedni és elvégezni a lábmosás alázatos feladatát, Jézus közölte „új parancsolatát". Tanítványainak úgy kell szeretniük egymást, ahogy Ő szerette őket.

Hasonló a helyzet 1Jn 2:6-8 verseiben. Miután János szól arról, hogy úgy kell járnunk, amint Ő járt, Jézus rendelkezésére utal, amelyet evangéliumának 13. fejezetében olvashatunk. Ez a szó szerinti kapocs Jn 13:34-35 versével, amiből megtudhatjuk 1Jn 2:7-8 verseinek értelmét. János itt a testvéri szeretet parancsolatáról beszél.

Miért állítja, hogy nem új parancsolatot ír, hanem régit? Azért, mert a felebaráti szeretet parancsa már az Ószövetségben is megvolt (3Móz 19:18). János levele megírásakor Jézus „új parancsolata", amelyet Jn 13:34 verse rögzít, már sok-sok éve érvényben volt.

Bizonyos értelemben mégis új ez a parancsolat. Amennyiben Jézus életében megvalósult („ő benne" [6.vers]), érzékelhetően láthatóvá kellett válnia követőiben is („és ti bennetek" [8. vers]), mivel Jézus adventjével egy új korszak köszöntött be („a sötétség szűnni kezd, és az igaz világosság már fénylik" [8. vers]).

Végezetül, Isten törvényének fogalma összeköti igeszakaszunk első részét (1Jn 2:3-6) a másodikkal (1Jn 2:7-8). A parancsolatokat az egymás szeretetére való felszólítás foglalja össze. Világosságban járni, úgy, ahogy Jézus járt, annyit tesz, mint megtartani a parancsolatokat és egymást szeretni.

Mikor „mostuk meg" utoljára valakinek a lábát – jelképesen szólva? Mit árul el rólunk és másokhoz való viszonyunkról, ha már hosszú idő telt el azóta? Miért olyan ritka, hogy az ember valóban „meghaljon énjének", ami által pedig igazán szolgálatára lehet másoknak?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: