Bárki állíthatja, hogy ismeri Istent. Ami azt illeti, sokan tették ezt János napjaiban, mint ahogy ma is. Pusztán a szavaknak azonban nincsen nagy súlya.

János szerint mi adja a külső bizonyítékát annak, hogy valaki ismeri Istent? Még mit fűz hozzá e témához: Jn 14:15, 21; Jn 15:10; 1Jn 3:22, 24; 5:3; Jel 12:17; 14:12? Hogyan kapcsolódnak egymáshoz ezek az igeversek? Milyen tekintetben erősítik meg az adventistákat a törvénnyel kapcsolatos állásfoglalásban?

A parancsolatok betartása igen fontos Jézus és János számára is. E kifejezés gyakran szerepel János írásaiban. A parancsolatok megtartása jelzi, hogy ismerjük és szeretjük Istent/Jézust. A szeretet és az engedelmesség itt egybekapcsolódik. Az őt személyes névmás egyaránt utalhat az Atya Istenre és Jézusra; egy kicsit talán kettős értelmű, de szándékosan az. 1Jn 2:4 verse ugyanezt az igazságot mondja ki, csak negatív megfogalmazásban. Talán azokra a hamis állításokra utal, amelyek szerint az ember megismerheti Istent úgy is, hogy semmibe veszi parancsolatait. János igen erős hangnemben támadja ezt az elképzelést, és hazugnak nevezi azokat, akik ezt tanítják.

Hogyan mutatja istenismeretünket a parancsolatok betartása? Mit árul el ismeretünk valóságáról? Hogyan viszonyul e két dolog egymáshoz?

Az istenismeret, amiről a Biblia beszél, nem csupán tényfelismerés. Olyan ismeretről van szó, amely egy szeretetkapcsolat alapját képezi. Nem tudjuk igazán szeretni azt, akit nem ismerünk. Ha pedig szeretünk valakit, akkor csak egyféleképpen tudunk cselekedni. Aki igazán szereti a feleségét, nem fogja megcsalni. Naphosszat is bizonygathatja a szeretetét, de ha tettei nem támasztják azt alá, az illető, János szavával élve, „hazug."

Miért képezi elválaszthatatlan részét istenismeretünknek az engedelmességünk – a tetteink? Milyen más hasonlat segíthet ezt megérteni?