Tapasztalatok az élet Igéjével

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 4:1-4; 1Korinthus 15:4-8;

1János 1:1-4, 5; Jelenések 19:13

„Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségtek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal" (1Jn 1:3).

Gyilkossággal vádolnak egy embert a bíróság előtt. A vádlott esküdözik, fennszóval hangoztatja ártatlanságát: nem követett el semmit, sőt még a tett színhelyén sem járt. Nagyon meggyőző, amit mond. Csak a szavaiból ítélve, könnyen hihetnénk is neki.

Majd előállnak a tanúk, egyik a másik után, ugyanazt állítják: látták a vádlottat a tett színhelyén, és látták (sőt egyes esetekben hallották), ahogy elkövette tettét. Noha vallomásaik részletei kissé eltérnek, attól függően, hogy a gyilkosság idején ki hol tartózkodott, a szemtanúk beszámolója elsöprő erejű, a vádlott bűnösségéhez nem fér kétség.

Levele elején János is tanúnak vallja magát, mégpedig azok közül valónak, akik saját szemükkel látták Jézust, és tapasztalták erejét; ezért tud másoknak is beszámolni erről az egész életét megváltoztató ismeretről.

A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: Miért az „életnek Igéje" Jézus? Mit akar ezzel a bevezetővel elérni János? Hogyan lehetünk ma Jézus tanúi? Milyen szerepet tölt be a közösség egy keresztény életében?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: