KI ÍR, ÉS KINEK? – AZ ÍRÓ ÉS A CÍMZETTEK

A levelek azonos stílusa és szókincse arra utal, hogy János első, második és harmadik levelének ugyanaz a szerzője. Mit tudhatunk meg írásaiból róla? A leveleket olvasva, többek között figyeljünk arra, milyen kifejezéseket használ az apostol a címzettek megszólítására (1Jn 1:1-3; 2:1, 18; 4:4; 2Jn 12; 3Jn 13-14).

Nyilvánvaló, hogy a levelek írója Jézus cselekedeteinek szemtanúja volt. Úgy tűnik, igen közeli kapcsolatban állt a gyülekezeti tagokkal is, akiknek így üzent, mivel a „fiacskáim", „gyermekeim" gyengéd kifejezéseivel szólítja meg őket. Az egyházon belül vezető szerepet töltött be, és többször kifejezte reményét, hogy személyesen is meglátogatja majd levelei olvasóit. A János evangéliumában előforduló hasonló kifejezések és témák, valamint az egyházatyák bizonyságtétele egybehangzóan Jánost jelöli meg a levelek írójaként.

Mindez egy lényeges szempontra hívja fel a figyelmünket: mennyire fontos, hogy szerető, gondoskodó kapcsolatot építsünk ki a körülöttünk élőkkel. A levelekből kitűnik, hogy János szerette azokat, akikhez szólt. Törődött velük, és azt akarta, hogy erősek legyenek az Úrban. Kétségtelen, hogy az irántuk tanúsított szeretete még inkább kiemelte szavainak erejét. Milyen tanulságos ez számunkra, akik Jézus tanúi kívánunk lenni, képviselve igazságát, amelyet egyházának adott!

János első levelében számos fontos témát találunk, amelyeket azonban az apostol látszólag nem sorrendben haladva fejt ki. Ez a megfigyelés arra a következtetésre vezetett egyes kutatókat, hogy János körkörösen haladva fejti ki érveit, visszatér a korábban már megemlített témákhoz, csak más-más megközelítésben tárgyalja azokat.

Fontos, hogy az ember rendelkezzen bizonyos ismeretekkel Isten természetével, a megváltás tervével, a második eljövetellel és az igazi nyugalomnappal kapcsolatban, de bizonyságtételünk könnyen semmivé foszlik, ha életünk nem tükrözi annak az Istennek a szeretetét és jellemét, akitől ezek az igazságok erednek! Tegyük fel, hogy ismerjük az igazságot. Ez mindenképpen jó. Ugyanakkor mennyi szeretet és törődés van bennünk, amikor ezt az igazságot próbáljuk meg kifejezni?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: