Jézus Krisztus uralma

Tanítványnak lenni azt jelenti, hogy az ember elismer egy mestert, akihez hűséges, akit kész követni és szolgálni. Másokhoz fűződő kapcsolatunk általában kifejeződik abban is, ahogy megszólítjuk őket.

Többek között milyen névvel illették Krisztust a követői? Jn 20:28; 1Kor 16:22

Az Újszövetség számos néven nevezi Jézust. Hívja Isten Fiának, de Ember Fiának is, csakúgy, mint Messiásnak. Legtöbbször azonban úgy nevezi, hogy az Úr. Ez az eredetileg elég széles körben használt szó különösen fontossá vált az első keresztények számára. A római császár ugyanis istennek nyilvánította magát, és megkívánta, hogy Úrnak nevezzék. Ezért azt nem egyszerű véleménynyilvánításnak tekintették, amikor valaki megvallotta, hogy Krisztust nevezte legfőbb Urának, nem pedig a római császárt. Szó szerint élet-halál kérdése lehetett. A Római Birodalomban élők csak egyvalakit nevezhettek Kyrios-nak (Úr); és aki ezt a címet nem a császárra vonatkoztatta, azt minden bizonnyal megkínozták és megölték.

Ennélfogva hit és határozott tanítványi elkötelezettség kellett ahhoz, hogy valaki „Úrnak" hívja Jézust. Ma sem más a helyzet. Nem kis dolog Urunknak mondani Jézust, amennyiben ezt komolyan is gondoljuk. Ha ugyanis Ő az Urunk, akkor Ő uralja egész életünket, mindazt, amit mondunk és teszünk.

Mi az a döntő kérdés, ami elárulja, mennyire őszintén nevezzük Jézust „Úrnak"? Mt 7:22-23; Lk 6:46

Egy dolog Jézust Urunknak és Istenünknek nevezni, valamint kimutatni hitünket, szeretetünket és iránta való hűségünket, ám egészen más dolog ezt valóban meg is élni. Jézus világosan fogalmazott: hűségünk a neki és parancsolatainak való engedelmességben mutatkozik meg. A Mt 7:23-ban említett „gonosztevő" is valójában azt jelenti, hogy törvényszegő. Nem kérdéses, hogy Jézus igaz követői, igazi tanítványai engedelmeskednek parancsolatainak (Jn 14:15).

Próbáljuk meg elképzelni, milyen lenne az egyházunk, ha mindenki, aki Krisztus követőjének vallja magát, valóban igaz tanítványa volna! Milyen különbségeket látnánk? Noha van, amin nem változtathatunk, de van olyan is, ami változhat. Mit tehetünk, hogy életünk valóban összhangban legyen Jézus akaratával?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: