A tanítványság jutalma

Jézus nem hagyott kétséget tanítványaiban afelől, hogy követése áldozatokkal jár. Egészen nyíltan elmondta nekik, mire számíthatnak.

Milyen azonnali vagy közvetlen jutalmat ígért Jézus azoknak, akik tanítványként követik Őt (Lk 9:57-58; Jn 15:18-25)? Milyen konkrét „ígéretet" tett Jézus Péternek (Jn 21:15-18)? Mit árul ez el Krisztus követésének áráról?

A tanítványok – Júdás kivételével – azután apostolok lettek. Az apostolok cselekedeteinek első fejezeteiben már tisztán látszik, hogy sok leckét megtanultak. Jézussal jártak, és a Szentlélek ereje által képesek lettek elviselni az ellenkezést és az üldöztetést. A részleteket ugyan egészen biztosan nem tudjuk, viszont jó okunk van elfogadni a korai egyházi hagyományt, miszerint végül minden apostol mártírhalált halt. Feltehetően mind erőszakos halált szenvedtek el, kivéve Jánost, bár az ő pátmoszi fogsága sem tekinthető éppenséggel luxusnyaralásnak. Magáról ezt mondja: „testvéretek és társatok Jézussal a szenvedésben, a királyságban és az állhatatosságban" (Jel 1:9, új prot. ford.).

A tanítvány életének mi az a része, ami mellett minden olyan szenvedés eltörpül, ami Krisztus követése közben keresztezi az útját? Jn 10:10; Róm 8:28-39

Krisztus követőinek számos küzdelmet meg kell vívni. Ám ha Mesterükre néznek, képesek lesznek megbirkózni bármivel. Valami olyannak a birtokába kerülnek, aminek az értéke szavakkal nem kifejezhető. A béke, amit Jézus ad, nem olyan részleges és átmeneti, mint amit a világban találni (Jn 14:27). Ez a békesség meghaladja felfogóképességünket (Fil 4:7). Ez a békesség fémjelzi a Krisztusban található bőséges életet (Jn 10:10). A megpróbáltatások és kísértések ellenére ez az élet ad olyan megelégedettséget, ami a Krisztus nélkül élők számára elérhetetlen.

Sőt mi több, Krisztus hűséges követői biztosak lehetnek az örök életben. Bizonyosak lehetnek abban, hogy bármennyi mindennel is kell most megküzdeniük, az eltörpül a rájuk váró örökkévalóság ígérete mellett.

Olvassuk el Róm 8:18 versét! Milyen reményt és vigaszt találunk ebben az ígéretben? Miért erősíti ez a gondolat azt, hogy soha nem szabad feladni?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: