Megdöbbentő, hogy ennyire uralkodóvá vált a keresztények között a halhatatlan lélekről szóló tanítás, miszerint a halál pillanatában a lélek különválik a testtől, és felemelkedik a mennybe. Sátán ravaszul használta a görög filozófusok gondolatait, hogy megismételje Édenben mondott hazugságát: „Bizony nem haltok meg" (1Móz 3:4).

1Kir 11:21 Zsolt 13:4 Préd 9:7-8 1Kor 15:51

Mit találunk a következő versekben a halál valódi természetével kapcsolatban?

Amikor az ember meghal, öntudatlan állapotba kerül, amit a Biblia az alváshoz hasonlít. Semmit nem tudva arról, mi történik a világban, várjuk a feltámadás reggelét, mert csak akkor fog a feltámadottak sokasága belépni a mennybe, hogy csatlakozzon azon kevesekhez, akik megelőzték őket, mint Énók és Illés! A várakozás azonban nem lesz hosszú. Miután az ember szeme lecsukódik halálakor, Krisztus második eljövetele lesz a következő dolog, amiről tudomást vesz. Más szóval, ami a Krisztusban meghaltakat illeti, nem számít, hogy 3000 éve, vagy a Krisztus visszatérése előtti napon haltak meg. Szemük lecsukódott, és amit ébredésük után először megtudnak, az az, hogy Jézus visszajött értük. Mintha csak akkor „aludtak volna el"!

Mi az igazság a mennybe jutás valóságát illetően? Jn 14:1-3; 1Thessz 4:13-18

„Az Újszövetségben az áldott reménység soha nem az egyén halálára összpontosít, hanem mindig Krisztus visszatérésére, a feltámadására és a szentek elváltozására, amikor együtt, egy időben találkozhatnak az Úrral. A hívők a jövőben találnak vigasztalást, és nem abban, ami a halál beálltakor történik" (Norman Gulley: Christ is Coming. Hagerstown, Maryland, Review and HeraldŽ Publishing Association. 293–294. old.).

Miért olyan fontos számunkra a mennyország ígérete? Ha nem volna menny, és ezen az életen túl nem lenne semmi, ugyan milyen reménye lehetne bárkinek?