Általában lebecsülik a bűn súlyát. „Nem lehetünk mindannyian tökéletesek!" – mondják. Pedig a bűn komoly dolog. „A bűn valós súlya csak akkor válik nyilvánvalóvá, ha rácsodálkozunk az Isten képére teremtett emberi létben rejlő lehetőségek összességére" (John Macquarrie: Principles of Christian Theology. London, 1966, SCM Press. 238. old.).
A bűn nemcsak törvénytelen tettek elkövetését jelenti, hanem még a tudottan rossz utáni vágyakozást és az arról való fantáziálgatást is (Mt 5:28).
Az elmúlt 24 órában miről fantáziálgattunk? Szégyellnünk kellene, ha kitudódnának a gondolataink? A válaszunk alapján vajon hová húz a szívünk? Lásd Róm 8:6!
Létezik a bűnnek egy formája, amit „mulasztásnak" hívnak. Ez a kötelesség szándékos figyelmen kívül hagyását, annak tudatos visszautasítását jelenti, amiről tudjuk, hogy el kellene végezni.
Mt 23:23 és 25:45 verseiben Jézusnak a mulasztás bűnére vonatkozó szavait találjuk. Olvassuk el ezeket a verseket szövegkörnyezetükkel együtt! Mi következik ebből?
Máté evangéliuma 25. fejezetében találjuk a talentumok példázatát is (14-28. versek). Mi történt a szolgával, aki elrejtette azt az egy talentumot, amit kapott? Mi a jelentősége ennek az itt tárgyalt kérdés szempontjából?
Mindannyian kaptunk bizonyos képességeket. Sáfárságunk része, hogy teljes mértékben kamatoztassuk adottságainkat. Felelősséggel tartozunk Istennek azért, hogy helyesen használtuk-e, amit nekünk adott. Emlékezzünk Péter apostol szavaira: „Kiki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai" (1Pt 4:10).
A mulasztás bűne, gondolati bűnök – ki ne lenne vétkes ilyen téren? Gondoljunk a Jézusban nyerhető megbocsátás ígéretére! Miért olyan sokatmondó ez a számunkra?
Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!