Az élet fizikai oldala

Az életünket Teremtőnknek köszönhetjük, érthető tehát, hogy kötelességünk vigyázni arra, amit ránk bízott. Bőséggel találunk rá bizonyítékot a Bibliában, hogy Isten fontosnak tartja fizikai jólétünket. Isten újból és újból bemutatta Izráel népéről való gondoskodását. Számos utasítást adott az egészséges táplálkozásra és a higiéniára vonatkozóan. Mannát rendelt ki népének a pusztában; gondját viselte Illésnek az éhínség idején.

Ez az igazság még jobban megmutatkozott az Úr szolgálatában. Az evangéliumokat felszínesen olvasva is kétségtelenül látjuk, hogy Jézus felfogása a vallásról kifejezetten gyakorlatias volt.

Mivel adta Jézus tanújelét, hogy törődött a saját és a körülötte élők egészségével? Vessünk egy pillantást a következő szövegekre! Elemezzük, hogyan vonatkoznak ránk ma?

gyógyítás (Márk 5)

pihenés (Mk 6:30-32)

táplálkozás (Mk 6:33-43, különösen a 34. vers)

szombat (Lk 4:16)

A sáfárság körébe tartozik testünk egészségének megőrzése. Legyen szó anyagi javainkról, időnkről, képességeinkről vagy egészségünkről – mindez Isten tulajdona, tőlünk pedig, mint hűséges sáfáraitól elvárja, hogy viseljük gondját ajándékainak. Testi egészségünk megőrzésének kérdése szoros kapcsolatban áll az emberre vonatkozó bibliai nézettel. Sok keresztény úgy hiszi, hogy a halhatatlan lélek a halandó hús és vér testének „köntösében" lakik. Ezzel szemben a Biblia az embert a test, a lélek és a szellem szétválaszthatatlan egységeként festi le. Nem mondható tehát, hogy volna lényünknek egy halhatatlan „része", és a vallás csupán azt érintené. Hitünk egész lényünkre hat.

A Biblia rámutat, hogy bizonyos dolgok emberi fogyasztásra nem alkalmasak (pl. 4Mózes 11), Isten országának lényege azonban nem szűkíthető le pusztán az evés és ivás kérdéseire (lásd Róm 14:17). Hogyan találhatjuk meg az egyensúlyt úgy étrendünkben, mint az egészséges életmód minden területén?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: