HOMILETIKA

Melyik ország közelségét hirdette Jézus Mk 1:15-ben?

Jézus itt az első adventjekor megalapított kegyelem országának eljöveteléről beszélt. Ezt az igét azonban alkalmazhatjuk ma a mi helyzetünkre is. A prédikátor mondhatja ezt az igehirdetésben: „Minden idői prófécia beteljesedett, Isten országa közel van." Hallgatóihoz pedig felhívást intézhet, hogy térjenek meg még ma, és higgyenek az evangéliumban. Az az ország azonban, amire a mai prédikátor gondol, már nem a kegyelem országa, hanem a dicsőség országa, amit második adventjekor Krisztus fog megalapítani. Mk 1:15 iménti első magyarázata exegetikai, a második homiletikai megközelítés.

Mk 1:17 szerint Jézus egy nap a Galileai-tenger partján sétált, amikor meglátta Simont és Andrást, amint hálóikat a tengerbe vetik (mivel halászok voltak). Jézus így szólt hozzájuk: „Jöjjetek utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket" (Mk 1:17, új prot. ford.).

A mai prédikátor Mk 1:17 szavaival felhívást intézhet gyülekezetének tagjaihoz: kövessék Jézust, mert csak Ő használhatja fel őket arra, hogy embereket mentsenek meg. Exegetikai értelemben a bibliaszöveg Simonra és Andrásra vonatkozik, de homiletikai értelemben minden keresztényre vonatkoztatható, mert Jézus mindannyiunkat emberek megmentésére kíván felhasználni (Mt 28:19-20).

Ellen G. White gyakran közelített a Szentírás igéihez a homiletika módszerével. Teljesen áthatotta a Biblia nyelvezete, és amikor egy-egy témáról írva a Biblia kifejezéseivel fogalmazott, igehelyeket idézett, hogy közvetítse az egyháznak az Úrtól kapott üzenetet. Például, az Előtted az élet című könyvben írt egy fejezetet az élettan tanulmányozásáról. A jó testtartásról szólva ezt mondta: „Mindenekelőtt törekedjünk a helyes ülő és álló testtartásra. Isten az embert egyenesnek, sudárnak teremtette, és azt akarja, hogy ne csak testi, hanem szellemi és lelki áldásokkal, kedvességgel, méltósággal, önuralommal, bátorsággal és önbizalommal rendelkezzen, ami az egyenes testtartással jó megjelenést biztosít" (Előtted az élet. Budapest, 1992, Advent Kiadó. 198. old.). Az „Isten teremtette az embert igaznak" (angolban: egyenesnek) valójában idézet Préd 7:29-ből, ám amikor Salamon A Prédikátor könyvét írta, az erkölcsi értelemben vett egyenességre, igazságra gondolt, nem a testtartásra.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2009. 1. negyedév

A prófétaság ajándéka – a Szentírásban és az adventtörténelemben

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: