PÁTRIÁRKA ÉS PRÓFÉTA

1Móz 20:7-ben találjuk először a próféta kifejezést. Milyen összefüggésben fordul itt elő ez a szó? Ki tehát a próféta, és hogyan végezte feladatát?

Mózes öt könyvében a próféta (héberül: nabi') azt a személyt jelöli, aki Istentől származó kinyilatkoztatást kap. A bírák korában a néző (héberül: ro'eh) kifejezés került előtérbe (1Sám 9:9, 11, 18-19), majd újra a régebbi név terjedt el.

A próféták nem csupán Isten szószólói voltak, hanem alkalmanként közbenjárók is Isten és a nép között. 1Mózes 20. fejezetében azt olvassuk, hogy Ábrahám volt a közbenjáró Isten és Abimélek között, ő imádkozott Istenhez Abimélekért.

Ábrahám az Ószövetség kimagasló alakja. A Szentírás háromszor nevezi Isten barátjának (2Krón 20:7; Ézs 41:8; Jak 2:23). 99 esztendős korában így szólt hozzá az Úr: „Nagyon megszaporítom utódaidat, népeket támasztok belőled, királyok származnak tőled" (1Móz 17:6, új prot. ford.). Ez az ígéret – legalábbis emberi szemszögből nézve – lehetetlennek tűnt. Mivel azonban Ábrahám hitt, még ha az emberi logika mást is diktált, „atyja [lett] mindazoknak, akik… hisznek" (Róm 4:11).

Ha arra gondolunk, hogy Isten parancsára Ábrahám kész lett volna feláldozni fiát (1Mózes 22), érthetetlen, hogyan is hazudhatott Abiméleknek Sárát illetően (1Móz 20:2). A helyzet azonban nagyon is életszerű. „Ahogyan a víz tükrözi az arcot, úgy tükröződik a szívben az ember" (Péld 27:19, új prot. ford.). A hívőben megmaradó régi természet alkalmankénti felbukkanása, a történelem során Isten gyermekeinek megcsúszása és saját szomorú eltávolodásunk az igazság ösvényéről elegendő magyarázat arra, hogy miért is viselkedett ilyen szánalmasan az az Ábrahám, aki „atyja mindazoknak, akik… hisznek". Mennyire jellemzően emberi volt Ábrahám: átélte a hit nagy pillanatait, de a súlyos botlások pillanatait is! Ábrahám Istenének ugyan melyik követője ne érezné ezt át?

Meríthetünk-e vigaszt abból, hogy Isten még hibái és hitetlensége ellenére is nagyszerűen fel tudta használni Ábrahámot? Hogy tanulhatjuk meg, hogy bukásaink ne tántorítsanak el a hit útjáról?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2009. 1. negyedév

A prófétaság ajándéka – a Szentírásban és az adventtörténelemben

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: