Az Egyház kiadóira vonatkozó bizonyságtételek – 1

„Kiadói munkánk Isten irányítása alatt, közvetlen felügyeletével alapíttatott. Isten egy határozott cél elérésére jelölte ki" (Ellen G. White: Testimonies. 7. köt. 138. old.).

„Kiadóink Isten által kijelölt központok, amelyekben hatalmas munkát kell elvégezni, amelynek nagyságát még igazából fel sem mérték" (i. m. 144. old.).

„A mennyből nagy erővel és hatalommal érkező, az egész földet dicsőségével beragyogó másik angyal munkájának nagy részét kiadóink által kell elvégezni. Komoly felelősség nehezedik a kiadóinkra" (i. m. 140. old.).

„Kiadóinknak a keresztény elvek megtestesüléseként kell a világ előtt állniuk. Ha Isten akarata teljesedik ezekben az intézményekben, akkor maga Krisztus áll az ott dolgozók csapatának élén. Szent angyalok felügyelik a munkát minden osztályon… Isten úgy rendelte el, hogy művét határozott, szent sorokba rendeződve tárjuk a világ elé" (i. m. 142. old.).

„Munkánk eredményessége és hatása nagymértékben a kiadóinkból kikerülő irodalom jellegén múlik. Éppen ezért kifejezetten nagy gonddal kell kiválasztani és előkészíteni azt az anyagot, amit a világ elé tárunk. A legnagyobb körültekintésre és józan ítélőképességre van szükség. Erőinket a legmagasabb követelményeknek megfelelő, leginkább felemelő kiadványok megjelentetésére kell szentelnünk" (i. m. 150. old.).

2009. 1. negyedév

A prófétaság ajándéka – a Szentírásban és az adventtörténelemben

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: