TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„A Megváltó bemutatja közbenjárói munkájának érdemét az Atya előtt, és elkötelezi magát a személyes közbenjáró tisztére. Közbenjárónknak nevezve magát tudomásunkra kívánja hozni: saját érdemeit és eredményeit helyezi arany füstölőjébe, hogy népének őszinte imáival együtt ajánlhassa fel azokat. Menynyire lényeges tehát, hogy sokat imádkozzunk, mert ahogy imáink felszállnak Isten trónjához, elvegyülnek Krisztus igazságának illatával! Nem a mi hangunk az egyetlen, ami hallatszik, mert mielőtt Isten fülébe jutna, Krisztus hangjához csatlakozik, amit az Atya mindig meghall" (Ellen G. White: Manuscript Releases. 7. köt. 166. old.).

„De ameddig Jézus a mennyei szentek szentjében közbenjár az emberért, a Szentlélek fékező befolyása érezhető lesz a vezetők és a nép között egyaránt. Az országok törvényeire is bizonyos fokig még mindig hatást gyakorol. E törvények nélkül a világ helyzete sokkal rosszabb volna, mint amilyen most. Míg sok vezető Sátán serény eszköze, Istennek is megvannak az eszközei a nemzet vezetői között. Az ellenség olyan intézkedéseket javasol szolgái útján, amelyek súlyosan hátráltatnák Isten ügyét. A szent angyalok pedig arra indítják az Istent félő államférfiakat, hogy megdönthetetlen érvekkel ellenezzék ezeket a javaslatokat" (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 543. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Ha Isten szeret és elküldte a Fiát megmentésünkért, Jézusnak miért kell még mindig közbenjárnia az Atya előtt?

2) Olvassuk el A zsidókhoz írt levelet! Mit tanít annak a közbenjárói munkának a valóságáról és fontosságáról, amit Krisztus a mennyben értünk végez?

3) Krisztus mennyei szolgálatára gondolva hogyan felelhetünk a következő kérdésre: Mit tett Jézus a feltámadása óta eltelt sok-sok év alatt?

ÖSSZEFOGLALÁS: Feltámadása és mennybemenetele után Krisztus folytatta megmentő munkáját a mennyei szentélyben végzett közbenjárásával. Onnan közvetít anyagi áldásokat az embereknek, és fenntartja a bolygón az életet. Engesztelő kereszthalálának áldásait árasztja azokra, akik a Szentlélek hívására válaszolva elfogadják a Megváltót.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 4. negyedév

Az engesztelés és Krisztus keresztje

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: