Gyógyító szolgálatával Jézus felülkerekedett a halálon, ami betört a szenvedő emberiség sorai közé. Napi gyógyító munkája előrevetítette jövőbeni győzelmét a halál birodalma felett. Vereséget szenvedett a halál hatalma, amely a bűn által került a világba. Ez különösképp megmutatkozott azokban az esetekben, amikor többeket feltámasztott Jézus, így azt is, aki már négy napja halott volt (Mk 5:35-43; Lk 7:11-17; Jn 11:38-44).

Csodái ugyanakkor a társadalmi korlátok ledöntésére is szolgáltak. A leprás érezte, hogy Jézus elfogadta (Mk 1:41), a samaritánus visszajött köszönetet mondani (Lk 17:11-17); Jézus segített a sziro-föníciai asszonyon is, és meggyógyította a lányát (Mk 7:29-30). Az emberek egymástól való elidegenülése, amit a bűn idézett elő, szintén megtört békítő szolgálata nyomán. Új emberi közösség kialakításán fáradozott, amelynek tagjai békességben élnek egymással.

Csodái az emberek és az Atya közti bensőséges kapcsolat és harmónia helyreállítását is szolgálták. Gyakran előfordult, hogy a halál erői fölötti győzelme vezette rá az embereket, hogy higgyenek benne (Jn 4:53; 20:30-31).

Milyen más módszert használt még szolgálata során Jézus, hogy visszaállítsa a társadalmi és az Istennel való összhangot? Mk 2:15-17; Jn 4:39-42

Az Isten és ember közötti szakadékot nemcsak Krisztus személye – az egyszerre ember és Isten Megváltó – hidalta át, hanem üdvözítő szavainak ereje is. Akik befogadták Őt, azokat „felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek" (Jn 1:12, új prot. ford.). Ők nem emberi akaratból, hanem Istentől születtek (13. vers). Jézus azon fáradozott, hogy az emberek benne és általa megbéküljenek Istennel. Nemcsak az Istennel való megbékülés módját kereste, hanem az emberek közöttit is. Ezért evett velük együtt, nyitott barátságossággal. E találkozások által azt hirdette, hogy Isten minden embert elfogad, aki hozzá fordul, és a követőinek hasonlóképpen kell cselekedniük.