TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Az áldozati rendszert Krisztus rendelte el, és Ádámra bízta, hogy ezzel az eljövendő Megváltó jelképét adja, aki majd magára veszi a világ bűneit, és meghal megváltásáért. Mózesen keresztül Krisztus határozott utasításokat adott Izráel népének az áldozati felajánlásokra vonatkozóan… Csakis tiszta és értékes állatokat fogadtak el Istennek való áldozatul, olyanokat, amelyek legjobban jelképezték Krisztust" (Ellen G. White: Sons and Daughters of God. 225. old.).

„Sokak számára rejtély, miért követelt annyi áldozati felajánlást a régi rendszer, miért vezettek annyi vérző állatot az oltárra. A nagy igazság, amit az emberek szeme előtt kellett tartani, be kellett vésni elméjükbe és szívükbe, ez volt: Vérontás nélkül nincs megbocsátás. Minden egyes vérző áldozat az Isten Bárányát szimbolizálta, aki elvette a világ bűneit" (Ellen G. White magyarázata, SDA Bible Commentary. 7. köt. 932. old.).

„Amióta elhangzott a kijelentés a kígyóhoz az Édenben: 'Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között' (1Móz 3:15), Sátán tudta, hogy nincs korlátlan hatalma a világ felett… Feszülten figyelte az Ádám és fiai által bemutatott áldozatokat. A föld és az ég közötti kapcsolat jelképét ismerte fel ezekben a ceremóniákban. Elhatározta, hogy ezt a kapcsolatot megzavarja. Hamis színben tüntette fel Istent, és félremagyarázta a Megváltóra mutató szertartásokat. Ezért az emberek féltek Istentől, mert azt hitték, gyönyörködik pusztulásukban. Csak azért hoztak áldozatokat, hogy haragját csillapítsák, holott azoknak Isten szeretetét kellett volna kinyilatkoztatniuk" (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 86–87. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Ahogy azt a fenti Ellen White idézetben is olvashatjuk, Sátán elferdítette az áldozat jelentését. Hogyan veszélyeztethet minket is, hogy elferdítjük Krisztus áldozatának mondanivalóját?

2) Magyarázzuk el gyakorlatias nyelven, hogyan szentelhetjük oda mindenünket az Úrnak! Mit jelent ez, és hogyan lehet megtenni?

ÖSSZEFOGLALÁS: Isten a bűn megjelenése után rendelte el az áldozati rendszert, hogy emlékeztesse az embereket a megbocsátás magas árára és Fiának jövőbeli áldozatára. Különböző áldozatokat hoztak különféle bűnökért való engesztelésként, hogy megtisztuljanak a tisztátalanságból, és kifejezzék a bűnbánók alázatának és imádatának legmélyebb érzéseit.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 4. negyedév

Az engesztelés és Krisztus keresztje

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: