Lelki halál

A bűn belülről rontotta meg az emberek életét. Az Isten világegyetemét uraló erkölcsi és lelki értékek nem birtokolták többé természetszerűleg az emberi szívet. Az emberek tudják, hogy valami baj van velük, és jobbra vágynak. Időnként megpróbálnak jól és helyesen cselekedni, ám azt tapasztalják, hogy „a testnek gondolata halál…, mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti" (Róm 8:6-7).

Az emberi természet erkölcsi és lelki szempontból nézve gyenge. Az ember nem képes ellenállni a bűn hatalmának, következésképpen, ahol ember van, ott bűn van és gonoszság. Ez a jelenség annyira egyetemes, hogy „nincsen csak egy igaz is" (Róm 3:10). A bűn az Istentől elidegenedett emberi természet állapota. A bűneset miatt az emberi szív „csalárdabb… mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?" (Jer 17:9). A bibliai időkben a szívet tartották az akarat és értelem központjának – úgy mutatja be az Írás, mint ami lényegében álnok, alattomos és önmagában megbízhatatlan.

Az emberek ellentmondásban élnek azzal, ami a szívük mélyén van, félelemben és magányosan; önmagukban küzdenek, hogy azt tegyék, ami jó, de gyakran rájönnek: képtelenek rá (Préd 9:5; Gal 5:17). Nem tudják teljesen megérteni önmagukat és a világot, amelyben élnek; ezért Isten tiszteletét illetően sötétségben vannak (Róm 1:21-25). Ez a belső romlottság és kábultság önmaguk, mások és Isten ellen elkövetett bűnös tettekben mutatkozik meg (Mt 15:19).

A bűn megrontó ereje nem ismer határokat. Egyedül Isten tudja korlátozni rontó hatását, amit végül kiirt majd az egész világegyetem színéről. Ha maradt valami jó a bolygón a bűneset után, az azért van, mert Isten nem engedte Sátánnak, hogy teljesen átvegye az uralmat. Isten így szólt az asszonyhoz, aki az egész emberiséget képviselte, és a kígyóhoz, a gonosz erők megtestesítőjéhez: „ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között" (1Móz 3:15). Nem élhettek együtt békességben, az egyik a másik teljes uralma alatt. A szabadság egy elemét megőrizte az embereknek, ami lehetővé tette – ha ők is úgy akarják –, hogy gyűlöljék a gonoszságot és az életet válasszák. Isten határokat szab a bűn megrontó erejének, ami azért lehetséges, mert elhatározta: beleavatkozik az ember vészterhes helyzetébe.

Az embernek szüksége van arra, hogy kiutat találjon a bűn okozta rettenetes helyzetből!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 4. negyedév

Az engesztelés és Krisztus keresztje

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: