A reménység hírnökei

Ingmar Bergman svéd filmrendező elmondott egy történetet Antonius Block lovagról, aki a gyóntatószékben térdelve meggyónja bűneit, ám csak utólag jön rá, hogy nem egy pappal, hanem a Halállal – homályba burkolózó, palástba öltözött alakkal – beszélt. Block kijelenti, hogy ő nem hitet, nem feltételezéseket, hanem ismeretet keres. „Azt akarom – mondja –, hogy Isten kinyújtsa felém a kezét, kijelentse magát nekem, szóljon hozzám.” A Halál azt feleli, hogy talán nincs is Isten, hanem csak a semmi van. „Akkor viszont az élet az iszonyatok iszonyata – válaszol Block. – Az ember nem nézhet szembe a halállal abban a tudatban, hogy minden semmivé lesz.”

Napjainkban mégis milliók élnek a világban a „nagy semmi” tudatával szembesülve; nem hisznek Istenben, nem reménykednek semmiben az őket körülvevő világon túl. Nem csoda hát, hogy olyan sokan csak az élet külső örömeire figyelnek, és enyhülést csupán a különböző élvezetekben, evilági szórakozásokban találnak. Távol áll tőlük a keresztény hit, amely arra szólít, hogy ne „a láthatókra..., hanem a láthatatlanokra” nézzünk, „mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2Kor 4:18).

Mi, keresztények, Isten eszközei vagyunk arra, hogy ezeknek az embereknek közvetítsük a reménységet, megmutassuk nekik: Isten létezik, szereti őket és gondjukat viseli. Tanúsítsuk azt, hogy noha az élet számtalan iszonyatot hoz felszínre, nincs az a szörnyűséges dolog, amit Isten végül ne fordítana jóra.

A Biblia sok megihlető történettel szolgál a reménység hírnökeiről, akiket Isten küldött. Negyedévi tanulmányunk során e kiváló misszionáriusok némelyikére irányítjuk figyelmünket. Arra, milyenek voltak, és mit cselekedtek annak érdekében, hogy eljuttassák másokhoz az üdvösség Urának megtartó ismeretét.

Ellen G. White említi egy ember történetét, aki a hatalmas hóban csaknem halálra fagyott. Már majdnem feladta az életéért folytatott küzdelmét, amikor meghallotta egyik útitársa nyöszörgését a közelben. Első gondolata a másik ember megmentése volt. Amikor rátalált, dörzsölni kezdte társa fagyott végtagjait. Nagy nehezen lábra állította, és a hóviharban védett helyre vitte. „Otthon azután eszébe villant az igazság, hogy felebarátja megmentésével önmagát is megmentette”; tudniillik azzal, hogy felgyorsította „a már-már dermedt vér keringését az ereiben” (Testimonies for the Church. 4. köt. 319. old.).

Mi a tanulság ebből? Az egészséges gyülekezet olyan közösség, amely a másokért végzett misszióra összpontosít. A gyülekezetbe friss élet és erő áramlik, amint Isten szeretetét adják tovább az embereknek.

Hiba lenne, ha a negyedév során csupán úgy tanulmányoznánk ezeknek a bibliai hírnököknek az életét, mint akik a történelem érdekes alakjai voltak, és nem is jelentenének számunkra többet. Ehelyett inkább ragadjuk meg az életükből áradó ihlető ösztönzéseket, és végezzük küldetésünket e haldokló világban! Semmi nem üdít úgy fel, semmiben nincs annyi élet, mint amikor missziómunkát végzünk.

Az a vágyunk, hogy a reménység bibliai hírnökeiről szóló negyedévi tanulmányunk újítsa meg elkötelezettségünket, és be tudjuk mutatni Isten szeretetét szomszédainknak, barátainknak és mindenkinek mindenütt a munka széles mezején! Ezt gyakorolva csakhamar ráébredünk, hogy keresztény életünk egészen új dimenziójába jutottunk el.

Gary Krause Ausztráliából származik, szülei misszionáriusok voltak a Fidzsi- szigeteken. A Generál Konferencia Adventista Misszió Osztályának igazgatója. Nős, felesége Bettina. Egy kislányuk van, Bethany Grace.

Clifford R. Goldstein szerkesztő

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: