Az első próbák

Amint a héber fiatalok megérkeztek Babilonba, azonnal kiderült, hogy Dánielnek, Hananjának, Mísáélnak és Azarjának számos kísértéssel és rossz hatással kell szembenéznie.

Dán 1:4 alapján hol érte a fiatalok hitét az első, rejtett támadás? Ez miért válhatott volna végzetessé?

Nagyon is igaz, hogy amit olvasunk, látunk, ami körülvesz minket, mindenképpen befolyásolja gondolatainkat. Ezeknek a fiatalembereknek talán életükben akkor kellett először elolvasni olyan könyveket, amelyek teljesen más értékeket és hitet közvetítettek, mint amire addig tanították őket. A babiloni könyvekben találkoztak csillagjóslással, hamis istenekkel, különböző mítoszokkal. Ez mind ellentétes volt korábbi ismereteikkel és hitükkel. Megkezdődött a küzdelem a gondolataikért, következésképpen a lelkükért (lásd Fil 4:8), csakúgy, mint testükért, ami – mint a mai tudomány helyénvalóan megállapítja – szoros kapcsolatban áll a gondolatokkal.

Melyik az a kulcsszó Dán 1:8 versében, ami megmutatja, miért nem akarta Dániel és három társa a király ételeit fogyasztani (lásd még 12-14. versek)?

A kulcsszó a „megfertőztet", aminek a héber eredeti alapján másik jelentésárnyalata a „beszennyez". A „megfertőztet" szó adja értésünkre, hogy itt több volt a tét az egészséges életmódnál vagy az ízlésnél. E fiatalok számára a kérdés erkölcsi horderővel bírt!

Milyen mentségeket találhattak volna a maguk számára, ha úgy határoznak, hogy a királyi étkeket elfogyasztják?

Az ember hajlik arra, hogy rossz döntéseire vagy helytelen magatartására különböző mentségeket hozzon fel. Életünk mely területén magyarázgatjuk, miért is jó az, amit teszünk? Milyen lépésekkel vehetjük elejét ennek a lelkileg veszedelmes hajlamnak?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 3. negyedév

A reménység hírnökei

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: