Az asszony a kútnál – 1.

A zsidók és a samaritánusok ellentétének története hosszú és keserű volt. (A történelmi gyökereket megismerhetjük 2Kir 17:24-41-ből.) Amikor a zsidó száműzöttek hazatértek Babilonból, és újjá akarták építeni Jeruzsálemet és a falakat, a samaritánusok megpróbálták megakasztani őket a munkájukban (lásd Ezsdr 4:7-22 és Neh 4:1-5). Az ehhez hasonló összetűzések, valamint a templom igazi helye felett folytatott vita felszította a gyűlöletet a két csoport között. Egy alkalommal hallgatói közül néhányan azzal próbálták Jézust megsérteni, hogy démonoktól megszállottnak és samaritánusnak nevezték (Jn 8:48).

A legegyenesebb és leggyorsabb út a déli országrészben fekvő Jeruzsálem és az északi Galilea között Samárián vezetett keresztül. Ennek ellenére az emberek gyakran inkább a Samáriát elkerülő utat választották – vállalva a nagyobb távolságból adódó kényelmetlenséget –, csak hogy elkerüljék ősi, ádáz ellenségeik földjét.

Mit mondanak a következő igeszakaszok arról, hogyan viszonyult Krisztus a samaritánusokhoz: Lk 9:51-56; 10:30-37; 17:11-19? Mit üzen Krisztus példája arra vonatkozóan, miként kell viseltetnünk azok iránt, akiket a saját kultúránkhoz tartozók hagyományosan megvetnek?

Az evangéliumi írók többször számolnak be arról, hogy Jézus a Samárián keresztül vezető egyenes útvonalon haladt át. Egyszer, amint épp Júdeából Galileába igyekezett, egy Sikár nevű samáriai városban tartott pihenőt. Sikár arról volt nevezetes, hogy itt állt Jákób kútja, s közel feküdt a Garizim-hegyhez, a samaritánusok szent helyéhez, a templomuk hegyéhez. Itt került sor a Megváltó nevezetes beszélgetésére a samaritánus – nem is férfivel, hanem – asszonnyal (lásd János 4. fej.).

Az asszony legnagyobb meglepetésére Jézus megkérdezte tőle, nem húzna-e számára is egy kis vizet. A kérés megdöbbentette; ugyanis Jézus zsidó volt, ő pedig samaritánus, ráadásul nő! Amikor Jézus szóba elegyedett a samáriai nővel, számos kulturális tilalmat szegett meg. János apostol megemlíti, hogy a visszatérő tanítványok „csodálkozának, hogy asszonnyal beszélt" (Jn 4:27). Nem tartották helyesnek, hogy egy férfit, aki ráadásul vallási tanító, asszonnyal beszélgetve lássanak nyilvánosan – kivált, ha az az asszony samaritánus.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 3. negyedév

A reménység hírnökei

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: