A keresztény egyház korai szakaszában az új hívők megosztották egymással birtokaikat és javaikat, naponként egybegyűltek közös istentiszteletre, és örültek az egymással való közösségnek. A Biblia elmondása szerint: „dicsérve az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva" (ApCsel 2:47). A dolgok jó irányba haladtak az apostolok vezetése alatt.

Ám az egyház növekedésével a gondok is sokasodtak. Egyértelművé vált, hogy az egyháznak szüksége van szervezett testületre. Péter és a többi apostol megértette, hogy meg kell őrizni a jó egyensúlyt a műről való gondoskodás és a kifelé irányuló misszió között. Döntöttek: „Nem helyes, hogy mi az Isten igéjét elhagyjuk és asztalok körül szolgáljunk" (ApCsel 6:2).

Az új gyülekezeti közösségek születésével az új területeken még sürgetőbb szükséggé vált a megfelelő egyházszervezési forma kialakítása. Hallatlan fontos volt annak biztosítása, hogy a hívek megfelelőképpen megalapozódjanak új hitükben, és lelkileg táplálják őket.

A jeruzsálemi gyülekezet kettesével kezdte kiküldeni a misszionáriusokat (Jézus példáját követték, mert Ő is kettesével küldte el az apostolokat és a tanítványokat).

Mit tettek a jeruzsálemi vezetők, amikor hírét vették, hogy Samáriában Fülöp új gyülekezetet alapított (ApCsel 8:14)? Mit tettek, amikor új gyülekezet jött létre Antiókhiában (ApCsel 11:19-26)? Mi a jelentősége e lépéseknek?

Az apostolok cselekedeteit olvasva azt látjuk, hogy Jeruzsálemben Péter és a többi vezető egyházszervezeti és lelki szempontból is figyelemmel kísérte az egyház gyors növekedését, különösképpen a pogányok között. Jól látták, menynyire könnyű lenne az új tagoknak visszacsúszni a pogányságba, vagy félrevezető, hamis tanításokat elfogadni. Az új hívőknek, akik hitben gyermekként jöttek Jézushoz, arra volt szükségük, hogy elválasszák őket az Ige „tejétől", és szilárdan megalapozódjanak a tanításokban.

Tehetnénk-e még többet azért, hogy az új hívők jobban meggyökerezzenek Jézusban és az üzenetben?