Úgy tűnik, közvetlenül azután, hogy Jézus visszatért a mennybe, Péter már vezetői tisztet töltött be a hívők mintegy százhúsz főt számláló táborában. Az Apostolok cselekedeteiben nevét az apostolok között többnyire első helyen említik. Arra is ő ösztökélte a hívőket, hogy válasszanak Júdás helyett másik apostolt. Ahogy ezt a múlt heti tanulmányunkban láttuk, csak pünkösd után mutatkozik meg igazán Péter életében a csodálatos átalakulás, amikor felállt és hatalommal prédikált a sokaság előtt (ApCsel 2:14-41). A Szentlélektől ihletett prédikációjára háromezer ember fogadta el Jézust és keresztelkedett meg.

Legközelebb akkor találkozunk Péterrel, amikor apostoltársával és régi barátjával, Jánossal, felmegy a templomba prédikálni. Péter ekkor viszi végbe első, Az apostolok cselekedeteiben feljegyzett csodáját. Egy születésétől fogva nyomorék embert gyógyít meg (ApCsel 3:6-8).

Vessük össze egymással ApCsel 3:6, 12-13 és 4:10 igéit! Milyen közös téma fut végig Péter szavain?

Péter hosszú és keserű tapasztalatokat élt át amiatt, hogy megpróbált dolgokat a saját erejéből véghezvinni. Soha nem felejtette el, hogy amikor levette tekintetét Jézusról, elmerült a sötét vízben. Nem feledte, hogy megtagadta a Mestert, amikor elfogták. Nem felejthette el Jézus dorgálását, amiért csak „az emberi dolgokra" gondolt. Péter szemmel láthatóan tanult az esetekből, és most már az Úr erejébe vetette bizodalmát. Szüksége is volt rá.

Miről szól ApCsel 5:15 és 10:25 két beszámolója? Miért nehezedett elképesztő nyomás Péterre ezekben az esetekben?

Azt szerették volna az emberek, hogy „Péternek csak árnyéka is érje valamelyiket közülük" (15. vers)? Péter, akit felülről jövő erő töltött be, bizonyos tekintetben most állt a lehető legnagyobb lelki próbatétel előtt!

Hogyan hatna ránk, ha az emberek úgy viszonyulnának hozzánk, mint ahogy Péterhez viszonyultak? Egyedül hogy védhetjük meg magunkat a lelki elbizakodottság legártalmasabb fajtájától?