Az Úr számtalan jövendölést ihletett Keresztelő János életéről. Már születése előtt kijelentette róla, milyen munkát fog elvégezni. Ez felvet egy nehéz kérdést: János felől el lett volna rendelve, hogy mindezt bevégezze, pusztán azért, mert Isten megjövendölte róla? Más szóval: volt-e Jánosnak más választása is, mint hogy beteljesítse azt, amit a prófécia kijelentett felőle? Isten előre tudása valamint szabad akaratunk kérdése századokon át komoly dilemma elé állította a teológusokat és a gondolkodókat (így nyilván mi sem tudunk két sorban válaszolni a kérdésre), egy dologban mégis biztosak lehetünk: Jánosnak különleges felkészítésre volt szüksége az előtte álló feladat teljesítéséhez.

Mi áll Lk 1:80 versében, ami alapján valamelyest fogalmat alkothatunk a János számára szükséges felkészítés mibenlétéről? Milyen alapelveket érthetünk meg ebből, ami egyben saját lelki életünk megszilárdításában is segít?

Lk 1:15 szerint János „még az ő anyjának méhétől fogva" be fog töltetni a Szentlélekkel. És lám, még e különleges ígéret birtokában is szüksége volt egy bizonyos felkészülésre, amire a puszta zordon körülményei között került sor. A pusztát, illetve a sivatagot a Biblia gyakran nevezi a lelki fegyelmezés és növekedés helyének. János itt tartózkodott akkor is, amikor „lőn az Úrnak szava" hozzá (Lk 3:2). Az biztos, hogy az ima embere lett, hisz később ő maga is tanította követőit, hogyan imádkozzanak (Lk 11:1) és böjtöljenek (Mk 2:18). Tisztában volt a mennyel fenntartott lelki kapcsolat fontosságával. János az Istentől kapott lelki erő által volt képes olyan lendülettel és hatalommal hirdetni az üzenetét. Kiáltó szó volt a pusztában, illetve – a görög eredetiben, szó szerint – „ordított, mint egy bivaly".

Miképpen arra a későbbiekben Jézus is célzott, nem azért keresték fel Jánost az emberek, mert valami határozatlan, gyenge jellemű ember lett volna. Nem „nádszál" volt, „amit a szél hajtogat" (Mt 11:7). Épp ellenkezőleg: olyan embert mentek hallgatni, aki az igazságot erővel és mély meggyőződéssel szólta.

Nézzünk őszintén önmagunkba! Milyen gyakran imádkozunk? Milyen gyakran tanulmányozzuk az Igét? Mennyire merülünk bele a világba és annak dolgaiba? Milyen változtatásokra van szükségünk? Talán nekünk is jót tenne, ha egy kevés időt „a pusztában" töltenénk el?