Különleges elhívás

János egy ama kevesek közül, akikről a Biblia azt írja, hogy Isten már születésük előtt különleges szolgálatra választotta ki őket. (Sámuelt, Sámsont és természetesen magát Jézust említhetnénk még.) Több száz évvel korábban Ézsaiás próféta így jövendölt János szolgálatáról: „Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útát…" (Ézs 40:3-5; vö. Lk 3:4-6). János édesapja, Zakariás szintén arról prófétált, hogy e fiú fog utat készíteni az Úrnak (Lk 1:76).

Tekintsük át Lukács evangéliuma 1. fejezetét, amelyben Keresztelő János küldetéséről és elhívásáról találhatunk jövendölést! Jegyezzük fel, amiről azt olvassuk, hogy János fogja elvégezni! Vessük össze e jövendöléseket azzal, amit Keresztelő Jánosról tudunk! Hogyan teljesedtek?

Miután tanulmányoztuk János tetteit és munkáját, gondoljuk végig, milyen borzalmas véget ért az élete (Mt 14:12)! Hogyan egyeztethető ez mégis össze a róla megjövendölt nagyszerű dolgokkal?

Keresztelő Jánost elhívatása és szolgálata nehéz, kemény útra állította. A próbák, a szenvedések és a meg nem értés dacára is hűséges maradt méltánytalan, szörnyűséges haláláig, ezzel is beteljesítve az életéről szóló jövendöléseket. János példa előttünk olyan szenvedések elhordozásában, amilyeneket elszenvedhet bárki közülünk, aki eltökéli magában, hogy hű lesz Istenhez és ahhoz az elhíváshoz, amelyben részesült.

Földi mércével mérve Keresztelő János nem sorolható azok közé, akiket az emberek sikeresnek neveznek – különösen halálát tekintve. Mindez hogyan árulkodik az Isten és e világ szerinti eszmény közötti különbségről? A mi mércénk mihez hasonlít inkább: Isten vagy a világ mércéjéhez? Hogyan vall válaszunk önmagunkról?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 3. negyedév

A reménység hírnökei

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: