Pál egyik legismertebb missziós vállalkozására Athénban került sor. Az ókori világ legnagyobb filozófusai közül többnek is ez a metropolisz volt a hazája. Szókratész, Platón és Arisztotelész is Athénban működött. Mégis, milyen érdekes: egész bölcseletük, továbbá az észre és a logikára történő állandó hivatkozásaik ellenére „a város bálványokkal" volt „tele" (ApCsel 17:16). Micsoda bizonyítéka ez annak, hogy végső soron a filozófia képtelen választ adni az ember legalapvetőbb szükségleteit érintő kérdésekre!

ApCsel 17:18-34 versei szerint hogyan próbálta elérni Pál ezeket az embereket? Mihez nem folyamodott? Erőfeszítései milyen sikerrel jártak?

Epikurosz követői azt tanították, hogy a boldogság az örömök mértékletes élvezetével társuló jó életben található meg. A sztoikusok ellenben arra szólították fel az embereket, hogy elégedjenek meg azzal, amijük van. A sztoikus és az epikureus filozófusok együtt hallgatták Pált a piactéren, majd vitába szálltak vele, „fecsegő"-nek titulálva őt (ApCsel 17:18, új prot. ford.). Ezután, bár gúnyolódtak Pálon, meghívták, hogy szóljon nyilvánosan az Areopágosz egyik gyűlésén, azon a helyen, amit Mars-hegy néven ismerünk. A filozófusok itt szokták megvitatni az új tanításokat.

Beszédében Pál a pogány hallgatósághoz igazította üzenetét (22–25. vers), keresve a kapcsolódási pontot kultúrájukkal. Arra a szoborra terelte a szót, amit az ISMERETLEN ISTENNEK emeltek, és ezt az istenséget a Teremtő Istennel azonosította. Pál itt egyetlen egyszer sem hivatkozott a Szentírásra, amint zsidó hallgatóság előtt tette volna. Inkább ismételten a természet világára irányította hallgatói figyelmét, arra, amit ismertek, hogy azután a természetet a természetfölöttihez kapcsolja. Így, noha Pál nem idézte a Szentírást, a jelenlevők előtt feltárt üzenet egyértelműen hű volt a Szentíráshoz.

Mi módon szól szívünkhöz a teremtett világ Istennel kapcsolatban? Hogyan tudnánk a természet dolgain keresztül jobban kifejezni a Teremtő Isten iránti tiszteletünket?