TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó. „Üldözőből tanítvány" c. fejezet, 76–82. old.

„A hamis tényekben való hit nem tette Pált kedves, gyöngéd és együtt érző emberré. Vallásában vakbuzgó volt, aki rendkívüli haragot táplált a Krisztussal kapcsolatos igazság ellen. Helyről helyre járt, foglyul ejtve, tömlöcbe hurcolva férfiakat és nőket" ( Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 204. old.).

„Pál apostol a római polgár valamennyi kiváltságával bírt. Nem maradt el a zsidó neveltetésben sem, hiszen Gamáliel lábánál tanult. De mindez még nem adta meg számára a legmagasabb képesítést. Mindaddig, amíg Krisztus ki nem jelentette magát neki, minden tudományos és irodalmi műveltsége ellenére ugyanolyan teljes sötétségben élt, mint manapság is sokan. Pál teljességgel tudatára ébredt annak, hogy Jézus Krisztus tapasztalati megismerése a javát szolgálja úgy a jelenben, mint az örökkévalóságra nézve. Szükségét látta a magasabb szint elérésének" (Ellen G. White cikke, Advent Review and Sabbath Herald, 1899. július 18.).

„Létezik egy központi igazság, amit az igekutatás közben figyelmünk homlokterében kell tartani: ez Krisztus és keresztáldozata. Minden egyéb igazság úgy nyer befolyást és erőt, ha összekapcsolódik ezzel. Egyes-egyedül a kereszt világosságában leszünk képesek meglátni Isten törvényének magasztos jellegét. A bűn miatt lebénult emberi lélek kizárólag az üdvösség Szerzőjének kereszten elvégzett munkája révén nyer életet" (Ellen G. White magyarázatai, SDA Bible Commentary. 6. köt. 1084. old.).

ÖSSZEFOGLALÁS: Pál élete nagyszerű példa arra, hogy nincs határa annak, amit Isten elvégezhet értünk, ha mégannyira csak emberek és gyengék vagyunk is. Pált különleges neveltetése és lelki ajándékai képessé tették arra, hogy a Jézusról szóló jó hírt egy teljesen új misszióterületre vigye.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

Számunkra melyek a legfontosabb hitelvek? Hogyan érintik ezek az életvitelünket? Hogyan viselkedünk azokkal, akik más, talán a miénkkel ellenkező nézeteket vallanak, de éppen olyan határozottan, mint mi?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 3. negyedév

A reménység hírnökei

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: