Akik terheket hordoznak…

„A munkavégzés alázatos köreit róva a leggyengébb, a legegyszerűbb emberek is lehetnek Isten munkatársai, és érezhetik jelenlétének, megtartó kegyelmének vigasztalását. Ne fárasszák ki magukat túlzott aggodalommal és szükségtelen gondokkal. Végezzék munkájukat napról napra, hűségesen teljesítve a feladatot, amit Isten gondviselése kijelöl, és Ő majd gondoskodik róluk…

Az Úr gondoskodása kiterjed minden teremtményére. Mindannyiukat szereti, nem tesz különbséget, csak annyiban, hogy a legnagyobb együttérzéssel figyeli azokat, akiknek az élet legnagyobb terheit kell viselniük

Tárd Isten elé mindazt, amire szükséged van, minden örömödet, bánatodat, gondodat és félelmedet. Őt nem terheli meg, nem fárasztja el. Ő az, aki számon tartja hajszálainkat, nem közömbös aziránt, amire gyermekeinek szüksége van… Vigyél elé mindent, amit nem értesz. Semmi nem lehet túl nehéz neki, aki világokat tart fenn. Ő irányítja a világegyetem minden ügyét. Semmit nem tart túlságosan jelentéktelennek ahhoz, hogy észrevegye, ami egy kicsit is megzavarja a békességünket. Nincs az életünknek olyan fejezete, amely túl sötét lenne ahhoz, hogy elolvassa; nincs olyan rejtély, amit meg ne tudna oldani. Nem zúdulhat nehézség legkisebb gyermekére, nem bántja aggodalom az embert, nem hagyja el sem örömujjongás, sem őszinte ima az ajkainkat úgy, hogy mennyei Atyánk ne kísérné figyelemmel, vagy amit ne mély érdeklődéssel követne nyomon. 'Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket' (Zsolt 147:3). Olyan határozott és olyan teljes a kapcsolat Isten és minden ember között, mintha rajta kívül nem lenne a világon más, akit figyelemmel kísérne, nem lenne, akiért szeretett Fiát odaadta.

Az Úr nem terheli le az embert olyan nehéz terhekkel, amit már nem tudnánk elviselni. Minden súlyt mérlegre tesz, mielőtt engedi, hogy azoknak a szívére nehezedjen, akik a munkatársai. Szerető menynyei Atyánk ezt mondja minden munkásának: 'Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad, és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz' (Zsolt 55:23). Higgye el mindenki, aki terheket hordoz, hogy Ő viszi majd minden terhét, kicsit és nagyot egyaránt" (Ellen G. White: God's Amazing Grace. 115. old.).

2008. 3. negyedév

A reménység hírnökei

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: