Mikor látjuk meg Jézust? – 1

1. Nem kell megijedni. A görögben [és a magyar új protestáns fordításban is – a ford.] ez a kijelentés igen tömör, sőt, mondhatnánk, határozott: „vigyázzatok, meg ne rémüljetek" (6. vers, új prot. ford.), akár éhínségre, akár földrengésre, akár a nemzetek közötti összetűzésre kerül sor (6–8. versek). 2. Ellenállással és gyűlölettel találkozunk még egyházon belül is (9-13. versek, vö. Jn 16:2). 3. Nem szabad hiszékenynek és könnyen megtéveszthetőnek lennünk, amíg Jézus második eljövetelét várjuk (4-5, 23-26. versek). (Jézus elég sokat időzött ennél a pontnál.) 4. Az evangélium hirdettetik az egész világon, mielőtt eljönne a vég (14. vers). 5. Jézus eljövetele látható, az egész világra kiterjedő esemény lesz (27. vers). 6. Bizonyos égi jelek mutatják az advent közeledtét (29. vers). 7. Ahogy a vég elérkezik, angyalok fogják összegyűjteni Isten hűséges gyermekeit az egész földről (31. vers). 8. Jézus eljövetelének napját és óráját csak az Atya tudja (36. vers). 9. A figyelmeztetések és jövendölések dacára Jézus visszajövetele hirtelen és váratlan lesz (42-44. vers).

A fenti felsorolásból érdemes kihangsúlyozni azt a pontot, hogy az evangéliumot "bizonyságul" hirdetik majd mindenhol, "és akkor jő el a vég" (14. vers). Ez azt sugallja, hogy Krisztus követői, még ha közvetetten is, de játszanak bizonyos szerepet az emberi történelmet elsöprő állapot kialakulásában. Ehhez szükséges, hogy mindannyian nagyobb lelkesedéssel fáradozzunk Isten országa ügyének előbbre viteléért.

Leighton Ford elbeszélése szerint egy lelkész egy elítélt rabot akart Krisztushoz vezetni, aki ezt a kérdést szegezte neki: „Lelkész úr, komolyan hisz abban, amiről beszél?… Ha én elhinném, hogy a maga evangéliuma valóban igaz, törött üvegcserepeken, térden csúszva is bejárnám egész Angliát, csakhogy mindenkinek beszélhessek róla" (The Christian Persuader. New York, 1966, Harper and Row. 29. old.). Ilyen lelkesedésre van ma szükség!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 2. negyedév

Jézus csodája

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: