A feltámadás új mozgalmat indított el (Apostolok cselekedetei 3:14-16)

Egy halott próféta feltámadásának különleges híre hogyan terjedhetett volna el a pogány Római Birodalomban, ha minden alapot nélkülöz? A halászok és adószedők kis csapata ugyan miért talált volna ki egy ilyen történetet az óriási ellenállás közepette? Ha pedig valóban csak kitalálták, hogyan lehettek képesek annyira elhinni, hogy készen álltak nemcsak családjukat és barátaikat elhagyni, hanem életüket is odaadni azért, akit feltámadott Krisztusként hirdettek?

Mesterük elfogatását, kihallgatását és kivégzését követően a tanítványok teljesen összetörtek, mint akiket szörnyű tragédia, veszteség ért. Jézus egykori belső kis köre reményvesztetten visszatért régi életéhez, a megszokott kerékvágásba (ennek történetét is ők maguk beszélték el).

Ugorjunk néhány hetet előre, a Szentlélek pünkösdi kitöltetésének idejéhez (ApCsel 2)! Rögtönzött pünkösdi prédikációjában Péter úgy utalt Jézusra, mint aki él, feltámadt és felmagasztalva áll mennyei Atyja jobbján. A hallgatókat pedig egyértelműen meggyőzte az élő Jézusról szóló, lélegzetelállító bizonyságtétel: „Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?" – kérdezték (ApCsel 2:37).

A feltámadás hangsúlyozása nem múló szeszély volt e korai hívők körében, nem is olyan csoda, ami három napig tart, amiről elfeledkeztek volna, amint valami újabb szenzációt hallanak. Ellenkezőleg! A feltámadás volt az apostolok igehirdetésének központi témája.

Mi az a gondolat, amire ApCsel 3:11-16; 4:8-12; 7:54-56; 17:29-31 versei rendszeresen utalnak? Miért?

„Az első keresztény igehirdetésekben leginkább a feltámadással bizonyították, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia… Ezen a ponton kezdődik messiási uralma, amikor belép a Dicsőség Országának korszakába és ünnepélyesen megnyitja azt" (Interpreter's Dictionary of the Bible, R–Z. köt. 44. old.).

A Filippi levélben Pál azt fejezte ki, hogy szeretné megismerni „Őt, és az Ő feltámadásának erejét" (Fil 3:10). Mit jelent ez? Mi hogyan tapasztalhatjuk Jézus feltámadásának erejét az életünkben (lásd pl. Jn 3:3; Róm 6:1-12)?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 2. negyedév

Jézus csodája

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: