Zavarba ejtő tettek

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 4:12-13; 8:28-32; 11:18-19; 21:12-13;

Lukács 2:41-51; 5:32; 1Korinthus 1:26-28

„Eljött az Emberfia, eszik és iszik, és ezt mondják: Íme, falánk és részeges ember, vámszedők és bűnösök barátja!" (Mt 11:19, új prot. ford.)

A múlt heti tanulmányunkban Jézusnak azokra a mondásaira összpontosítottunk, amelyek hallatán a ma embere csak a fejét vakargatja. Ezúttal hasonló kérdéseket vizsgálunk meg, csakhogy most Jézus magatartását illetően.

Jézussal kapcsolatban az egyik állandó jelenség, hogy képzeletben a saját képünkre akarjuk átformálni. A forradalmár lelkű ember Őt is forradalmárnak véli, a konzervatív beállítottságú szintén azt hiszi, hogy az ő táborába tartozik. Bizonyos mértékig ez elkerülhetetlen is, hiszen saját kultúránk és helyzetünk képezi azt a keretet, amelyben a valóságot szemléljük, úgy tudatosan, mint önkéntelenül. Amikor azonban szembesülünk ezzel, felcsillan némi remény, hogy legalább bizonyos mértékig képesek leszünk felülemelkedni az efféle szemléleten, és megkíséreljük a lehető legtárgyilagosabb képet alkotni az evangéliumok lapjain bemutatott Jézusról.

Amint ezt sikerül megtennünk, rájövünk, mennyire nem egyszerű beskatulyázni Jézust, minden szavára, tettére pontos magyarázatot találni. Bizonyos helyzetekben inkább őszintén elcsodálkozunk magatartásán, és azon tűnődünk: Vajon tőlünk is elvárja, hogy pontosan azt és úgy tegyük, mint Ő? A héten Jézus néhány valóban zavarba ejtő tettét veszszük szemügyre, hogy megtudjuk, mi magunk mit követhetünk példájából, és talán mit nem kellene éppen úgy tennünk.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 2. negyedév

Jézus csodája

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: