A gazdagságról és az adakozásról (Lukács 12:32-34)

Jézus így szólt a gazdag ifjúhoz, aki hozzá fordult: „Add el mindenedet, amid van, és oszd el a szegényeknek" (Lk 18:22). Határozott felszólítását általában úgy szoktuk értelmezni, mint ami csak neki szólt, hiszen Jézus prófétaként látta, mire is volt az ifjúnak szüksége. Rámutatott az egyetlen akadályra, ami elválasztotta az üdvösségtől: a pénzre. De vajon nem azt várja az Úr, hogy mindenki feláldozza javait?

Lk 12:33 versében úgy tűnik, hogy Jézus éppen azt a felszólítást szegezi minden, anyagi javakkal rendelkező embernek, amivel a gazdag ifjúhoz fordult: „Adjátok el amitek van, és adjatok alamizsnát; szerezzetek magatoknak oly erszényeket, melyek meg nem avulnak, elfogyhatatlan kincset a mennyországban, ahol a tolvaj hozzá nem fér, sem a moly meg nem emészti."

Miként értelmezzük ezt a mondást? Vajon Jézus azt szorgalmazta, hogy a keresztények mindig és mindenhol osztogassák a vagyonukat? Milyen gyakorlati problémákat vethetne fel, ha szó szerint ezt tennénk? Vegyünk például egy közösséget, ahol minden keresztény eladja összes vagyonát, a bevételt pedig szétosztják a szegények között. Milyen anyagi helyzetbe kerülnek így? Hogyan tudják eltartani önmagukat és családjukat? Honnan szerzik az anyagiakat Jézustól kapott küldetésük végzéséhez, az evangélium hirdetéséhez ott, ahol az emberek még nem hallottak Isten üzenetéről?

Három dolgot jó megfontolnunk. Először is, figyeljük meg, mi történt valójában Jézus szolgálata során. Úgy tűnik, a Mester tanítványainak kis csoportja is rendelkezett bizonyos összeggel, amit Júdás kezelt (Jn 12:6; 13:29). Másodszor: alaposan nézzük meg, mi történt a korai egyházban, azok között a keresztények között, akiknek az életkörülményei a legközelebb álltak a Jézus kijelentésének elhangzásakor tapasztalt viszonyokhoz (ApCsel 4:32-37 verseiben azt látjuk, hogy rendezett folyamat keretei közt, önként igyekeztek eleget tenni Jézus felszólításának)! A harmadik megfontolásra méltó pont: vizsgáljuk meg, mi történt a korai egyházban Az apostolok cselekedeteiben leírt időszakot követően (Pál, János, Péter stb. leveleiben nem olvashatunk olyan esetekről, amikor a hívők minden vagyonukat eladták volna).


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 2. negyedév

Jézus csodája

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: