Mit tanított Jézus Istenről?

Jézus olyan világba lépett, amelyre sötét tudatlanság leple borult Isten személyét és jellemét illetően. Azért jött, hogy életével és szavaival helyreigazítsa a dolgokat. Lévén Isten lényegéből való, tökéletes kinyilatkoztatást adott róla. Egykor az Úr a próféták által szólt, de most „ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által" (Zsid 1:1). Más szóval, Jézus által elénk tárul a Legfelsőbb Lény végső kinyilatkoztatása.

Mt 5:8-9 Mt 18:5-6, 10; 19:13-14 Jn 4:22-24 Jn 10:27-30

Mit mondott Jézus Istenről az alábbi szakaszokban?

Úgy az ókori, mint a mai társadalmak meghatározó próbája, hogy milyen értéket látnak legsebezhetőbb polgáraikban; és ugyan ki volna sebezhetőbb a gyermekeknél? A kétezer éve élt szegény édesanyákra friss fuvallatként hathatott Jézusnak a gyermekek iránti figyelmessége, amikor határozottan kiállt amellett, hogy a picik odamehessenek hozzá. Napirendje zsúfolt volt, mégis szánt időt arra, hogy megérintse és megáldja a legkisebbeket.

Jézus tettei azt sugallták, hogy ilyen Isten. Törődik a gyerekekkel és mindenkivel, aki sebezhető és akit kizsákmányolnak. Ő az elnyomottak Istene. Amint ott ült, a kicsinyek az arcába néztek, közben eszébe juthatott a Heródes által elrendelt gyermekgyilkosság, ami éppen Őt vette célba (Mt 2:16-18), vagy az ókori fáraónak a héber fiúgyermekek megölését elrendelő szörnyű parancsa (2Móz 1:15-16). Jézus azért jött, hogy bemutassa Istent, aki szöges ellentéte e beteges gyilkosoknak.

A mai részben olvasottak alapján tehát milyen istenképet állít elénk Jézus? Saját életünkben milyen tapasztalatokat szereztünk jellemtulajdonságait illetően? Ami pedig még ennél is fontosabb: hogyan tükrözi életünk e vonásokat?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 2. negyedév

Jézus csodája

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: