Tekintettel az Isten és közöttünk lévő óriási különbségre, elképesztőnek tűnik a gondolat, hogy Isten beleegyezzen: emberi testet öltve ér el bennünket. Valószínűleg mindnyájan elfogadnánk, hogy miután feladatát elvégezte, megszabadult volna attól, ami hozzánk hasonlóvá tette, és ismét olyanná lett volna, mint földre jövetele előtt volt. A Szentírásból azonban megtudjuk azt is, ami szinte felfoghatatlan, hogy Jézus már örökre hozzánk tartozik, mert megtartja emberi természetét!

Az alábbi bibliaszövegeket olvasva gondolkozzunk azon, mi minden következik abból, hogy Jézus örökre összetartozik velünk: Lk 24:36-43; ApCsel 1:10-11; ApCsel 17:31; 1Tim 2:5

„Amit Krisztus megvalósított életével és halálával, az sokkal több, mint a bűn okozta romlás meggyógyítása. Sátán célja az volt, hogy az embert örökre elszakítsa Istentől, de Krisztusban szorosabb egységbe jutunk Istennel, mintha sosem buktunk volna el. Az Üdvözítő felvette emberi természetünket, s ezzel olyan kötelékkel fűzte magát az emberiséghez, amit többé széttépni nem lehet. Örökre magához kötözött minket. 'Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta' (Jn 3:16). Nemcsak azért adta, hogy bűneinket hordozza, és mint áldozat meghaljon értünk, hanem Isten odaajándékozta Krisztust az elbukott emberiségnek. Hogy biztosítson változatlan béke-szándékáról, egyszülött Fiát adta, hogy Krisztus eggyé váljon az emberi családdal, s örökre megtartsa emberi természetét… Fiának személyében Isten örökbe fogadta az emberi természetet, és a legmagasabbra, a mennybe helyezte" (Ellen G. White: Jézus élete. 8. kiad. Budapest, 2002, Advent Kiadó. 17. old.). „Krisztus megszentelt emberi természetben ment fel a mennybe. Emberi természetét magával vitte a mennyei udvarokba, és az örökkévalóságon át viselni fogja, mint aki az Isten városában lévő összes embert megváltotta" (Ellen G. White megjegyzései, SDA Bible Commentary. 6. köt. 1054. old.).

Tegyük fel, egy barátunk ezt mondja, amikor meghallja, hogy Krisztus örökre szóló közösséget vállalt velünk: „Ez már túl messzire vezet! Túlzásokba estek!" Mit válaszolnánk neki? Milyen érzés arra gondolni, hogy Jézus örökre hasonló marad hozzánk? Mit árul el Istennek az emberiség iránti szeretetéről ez a felfoghatatlan gondolat?