Az ember Jézus

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Galata 4:4; 1Timóteus 2:5; 3:16;

Zsidók 4:15-16; 1János 4:1-3

„És az Ige testté lett és lakozék miközöttünk" (Jn 1:14).

Az Újszövetség észérvekkel történő alátámasztás nélkül, egyszerűen úgy mutatja be Jézus Krisztust, mint aki ember és Isten is egyszerre. János az Ige bemutatásával kezdi evangéliumát, aki maga Isten (Jn 1:1), majd azt a különleges kijelentést teszi, hogy ez az Ige – Isten – „testté lett és lakozék miközöttünk" (14. vers). Talán az erkölcsi tisztaságot feszegető esetleges jövőbeli kétségekre is gondolva, az Újszövetség írói határozott következetességgel hangsúlyozzák Jézus bűntelen életét (Zsid 7:26; 1Pt 2:22), továbbá szó szerint úgy utalnak rá, mint aki imádatra és hódolatra méltó (ApCsel 7:59; Róm 9:5; Zsid 1:6). E legelső keresztényeket még nem kötötték le az Isten-ember fogalmában rejlő filozófiai problémák, sem azok a nehézségek, amelyeket ez a kérdés a később élt gondolkodóknak okozott.

„Isten Fiának emberi formában való megjelenése számunkra maga a mindenség!… Amikor ehhez a tárgyhoz közeledünk, jól tesszük, ha figyelmezünk Krisztus Mózeshez intézett szavaira az égő csipkebokornál: 'Oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld' (2Móz 3:5). A kérdező alázatával és töredelmes szívvel kell közelednünk ehhez a témához" (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 230. old.).


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 2. negyedév

Jézus csodája

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: