Az Újszövetség nem bocsátkozik találgatásokba Jézussal kapcsolatban, egyszerűen bemutatja mint Isten Fiát. Nem válaszol a lényére és személyére vonatkozó számos kérdésre sem, amelyek a későbbi nemzedékek gondolatait foglalkoztatták. A sok eszmecsere és érvelés közepette is sziklaszilárdan kitart a Szentírás központi szerepe és Jézus Krisztus kiléte mellett.

Ám a XVII–XVIII. századi felvilágosodás kora megváltoztatta a helyzetet. A Jézusról folyó vita alapjának többé már nem a Szentírást tekintették. Ehelyett az egyéb ókori iratok esetében alkalmazott magyarázati módszereket és feltételeket vonatkoztatták a Bibliára is. Mivel mindent az észérveken alapuló elemzéssel és kritikával vizsgáltak, elvetették a bibliai hit szempontjának alapfeltételét, a természetfölöttiséget. A hagyományos bibliai nézetet, miszerint a bűnbe süllyedt emberiségnek isteni szabadításra van szüksége, felváltotta a humanizmus, az emberi képességekbe és fejlődésbe vetett bizakodó hit.

A szemlélet oly gyökeresen és messze hatóan változott, hogy sokan azt gondolták, a kereszténység végnapjainak lehettek tanúi. A vallást divatjamúltnak bélyegezték, és szemükben az ész, ami egykor a teológia „szolgálólánya" volt, annak „úrnőjévé" vált. Ennek következtében nem az evangéliumok által bemutatott Jézusra, üdvösségünk Urára figyeltek, hanem a történelmi Jézusra, a valóságos Jézusra, amilyen feltételezésük szerint lehetett az evangéliumok és a későbbi keresztény kegyes irodalom „teológiai batyuitól" megszabadítva. Más szóval tehát úgy gondolták, hogy bárki volt is Jézus, egészen biztosan nem lehetett a világ Megváltója.

A fejleményekről gondolkodva mérlegeljük a következőket:

1) Az evangéliumok írói feltétlenül meg voltak győződve szavaik igazságáról (lásd Lk 1:1-4). Mit állított Lukács saját írásáról? Miért bízhatunk meg ebben?

2) Péter volt az egyik szemtanú, akire Lukács utalt, akinek szintén akadt dolga kételkedőkkel (lásd 2Pt 1:16-21). Igaz, Péter itt Jézus kiléténél sokkal többről ejtett szót, mégis hogyan használhatjuk fel az általa javasolt megközelítést, ha a felvilágosodás korában elindult támadással szállunk szembe?

3) Pálnak szintén egészen határozottan kellett Jézus személyének kérdésével foglalkoznia. Hogyan érvelt (lásd 1Kor 1:18-27; 15:3-7)?