Ki nekem Jézus Krisztus? – 3

„… életünk… Tőle veszi értelmét. Amikor ránk tör a kétség, utunkba tudja küldeni azt az embert, aki elmondja a kellő szavakat, aki testvéri tekintetével és kézszorításával közli magát és közösséget vállal velünk… Ő Élet, Szeretet és Teremtés. Úgy van közöttünk, mint az emmausi vándorokkal volt… Ő tesz bennünket készségessé mások iránt, azok iránt, akik kérdéseket tesznek föl nekünk, vitára hívnak ki. Leszünk-e eléggé egyszerűek, eléggé igazak ahhoz, hogy szeressük mások életét, mások szabadságát, mások jólétét és méltóságát?

Jézus kívánja ezt tőlünk. Nem vezet… könnyű utakon, de meghagyja nekünk a Reményt." (Egy miniszter)

***

„Jézus… a kiapadhatatlan Forrás, ahonnan minden bátorságunkat merítjük, ahol lecsillapodik minden nyugtalanság és aggodalom. Az evangéliumot olvasva az a benyomásom, hogy egy-egy szó nekem szól… Élete olyan példája a szeretetnek, hogy az ember szégyelli kicsinyes hitványságait, önzését… Vele nincs többé magány, soha se volt többé e szavak óta: 'Én veletek vagyok a világ végezetéig!' …" (Egy színész)

***

„Hogy kicsoda Jézus?... Ő csakugyan az, akinek magát mondotta: út, igazság , élet."

Út. Tudom, merre járjak. Senki sem mondta, hogy a helyes út sima és kényelmes. Meredek és göröngyös az. De a sziklamászó is ezt keresi. És ahogy halad fölfelé, egyre szebb a kilátás, egyre fönségesebb az érzés. És ha vissza-visszacsúszik az ember az út nehezein, ki ad erőt az újra meg újra kezdéshez? Ő.

(A fenti összeállítás Rozmann Károlyné: „Ti… kinek mondotok engem?" c. műsoros előadási anyagának részlete.)

Igazság. Nincs szava, amelyik tévesnek bizonyult volna… Minden fordulatban, minden forgatagban bevált szavainak igaza. Soha semmi bajom nem lett abból – de másnak sem! –, hogy például megfogadtam legfőbb szavát is: '...szeresd felebarátodat…!' De sokszor nem volt ez könnyű: gáncsokat, vádaskodásokat nem visszabosszulni, hanem baráti kéznyújtással elfeledetté tenni... Ki adott ehhez erőt? Ő…" (Egy zeneszerző)

2008. 2. negyedév

Jézus csodája

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: