Amit én tudok Rólad, még nagyon kevés.

Terített asztalodon csak morzsa-szedegetés.

Szabad szemmel – a déli napba nézés,

s titkaid erdőjében ösvénykeresés.

Amit én tudok Terólad, nagyon kevés.

Még nem hit-alap… Hajszált eresztő gyökér,

ami, ha majd megszentelt talajodba ér:

akaratod szerint – nő, lombosodik, él.

És akkor… Ha megértem, élem igédet,

rügybe fakasztod gyermeki hitemet,

s harmatként szórod rá békességedet.

Mindezt – kegyelemből… Mert szeretsz engemet.

Hajolj le hát hozzám! Nyisd ki szirmaimat,

hogy be tudjam fogadni áldásaidat!

S ne csak kérjem; értsem is meg csodáidat!

– A legnagyobbat, hogy hallod imáimat.